• Szeptember 3-4. Hagyományok Háza és az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány a 3. Mikházi Szabadegyetemet, ahol a népi kézművesség kárpát-medencei helyzete volt a főtéma. Számos előadás hangzott el tudásátadásról, szervezeti keretekről, oktatásról és képzésről, finanszírozásról. Magyarországi és erdélyi esettanulmányok között Bihar és a Partium is helyet kapott, a Hagyományok Háza hálózati partnerei között a Bihari Népművészeti Egyesület és a nagyváradi Csillagocska Alapítvány is a meghívottak között volt. Így került sorra a kézműves szekcióban a Bihari Kézművesek Egyesületével közös előadásunk, ahol beszámolhattunk a „Biharország” egészére kiterjedő együttműködéseinkről, és bemutathattuk azokat az alkotóközösségket, melyek letéteményesei a történelmi Bihar területén megvalósuló tárgyalkotó népművészeti törekvéseknek.
  • Szeptember 8-án, „Világokon át…” címmel nyílt meg Kolozsvári-Donkó Rebeka zománcműves-mézesbábos népmeseillusztrációkból és saját készítésű bábokból álló kiállítása a debreceni Tímárházban, mely eseményről az M1 élőben is tudósított.
  • Szeptember 9-én, Berettyóújfalu Város Önkormányzata meghívására a Szent István téren megrendezett Egészséges Életmód Napon vettünk részt, ahol a közösségi alkotótevékenység lehetőségeit mutathattuk be a minket meglátogató családoknak.
  • Szeptember 10-én, szombaton délután, a Bakonszegért Egyesület meghívására ismét részt vehettünk a Bakonszegi Szüret-elő Mulatságon, amit 25. alkalommal rendeztek meg az igen gazdag hagyományokkal és kulturális örökséggel rendelkező bihari településen.
  • Szeptember 10-én, szombaton a megszokott tartalommal, de új helyszínen, Berettyóújfalu főterén rendezték meg a bihari térség valamennyi települését felvonultató Tájak-Házak-Ízek Fesztivált, ahonnan idén sem hiányozhatott egyesületünk standja.
  • A júniusban elkezdődött 60 órás hímző tanfolyam résztvevői, hétről hétre dolgoznak munkáikon Tarsoly Andorné hímző népi iparművész vezetésével az Alkotóházban, készülve a közeledő októberi vizsgára.
  • Szeptember 16-án, Komádiban a Helytörténeti Gyűjteményben 7. alkalommal rendezték meg a Molnár Balázs-emléknapot, melynek szakmai programját idén is egyesületünk szervezte meg. Miután megkoszorúztuk az egykori neves néprajkutató, a Néprajzi Múzeum néhai muzeológusa emléktábláját, Harangozó Imre, az Ipolyi Arnold Népfőiskola elnöke tartott előadást Szakrális elemek a Kis-Sárrét pásztorművészetében címmel, majd Irimiás László ostorkészítő, a népművészet ifjú mestere tartott mesterségbemutatót.
  • Szeptember 23-án, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat közgyűlése előtt adták át a Hajdú-Bihari Termékdíjakat, melyek célja többek között a hagyományos, kézműves és tájjellegű termékeink és mezőgazdasági élelmiszereink magas minőségi színvonalának elismerése, népszerűsítése. A 32 pályázó közül nyolcan részesültek díjazásban. Hajdú Bihari Termékdíjban részesült Barta József Aranykoszorú- és Király Zsiga-díjas népi iparművész, egyesületünk alapítótagja, akinek ezúton is szeretettel gratulálunk!
  • Szeptember 24-én az idei szezonban utolsó nagy szabadtéri kitelepülésünkre Berettyószentmártonban, a Szász tanyán került sor, ahol a számos kulturális és gasztronómiai élményt nyújtó Tanyázó programon vehettünk részt, kirakodóvásárral, mesterségbemutatókkal, a Bihari Góré Játszóházzal, ismét együtt a Bodorka NépmesePonttal.
  • A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat szabadtéri rendezvénysorozatot valósít meg a megye több településén A hajdú hagyományok nyomában címmel. Szeptember 24-én ennek keretében Komádiba kaptunk meghívást, ahol többféle mesterségbemutatót és játszóházi foglalkozást tartottunk.
  • A Debreceni és Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület a XII. Nemzetközi Fazekas Fesztivál keretében hirdette meg Elfeledett értékeink című pályázatát, melyen Magyar Zita népi iparművész, a népművészet ifjú mestere nyerte el a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara különdíját. A pályamunkákból rendezett kiállításon egyesületünk tagjai közül Magyar Zita és Elekné Tóth Beatrix alkotásai is szerepeltek.