A 2022. június 24-26-i hétvégén három helyszínen – Berettyóújfaluban, Hajdúszoboszlón és Gyulán – várták mestereink az érdeklődőket.

  • Részt vettünk a XXII. Körös-völgyi Sokadalomban kerámiával, gyöngy- és ötvösékszerekkel, késekkel, bőr-, fa- és szaru munkákkal.
  • Múzeumok Éjszakája

Immár huszadik alkalommal rendezték meg az ország legnagyobb és legnépszerűbb kulturális rendezvényét, a Múzeumok Éjszakáját 2022. június 25-én. Egyesületünk két helyszínen is részt vett. A Bihari Múzeumban vesszőfonással, fa- és bőrműves mesterségbemutatókkal, hagyományőrző íjászattal, valamint a Bihari Góré Játszóházzal települtünk ki. A hajdúszoboszlói Bocskai István Múzeum előtti téren pedig a „Gombold újra!” című országos tematikát követve hagyományos és modern viseletekkel, szűrökkel, szűrrátéttel, bőr lábbelikkel és egyéb viseletkiegészítőkkel várták mestereink a látogatókat.

A Népművészeti Egyesületek Szövetsége Nádudvaron szervezte meg I. Vándorinas Táborát, ahová résztvevő táborozókat is delegálhatunk, a tábor második napján pedig egyesületünk tagjai, Faragó Mária szűrhímző és Bak Zoltán szűr- és szűrrátétkészítő népi iparművész, a népművészet ifjú mestere tartottak elméleti és gyakorlati bemutatót a különböző szűrtechnikákról.

Tíz éves a furtai Juhász Erzsébet Hagyományőrző Egyesület, akikkel több szálon is kötődünk egymáshoz. Amellett, hogy számos közös tagunk van, az egyesület névadója, néhai Varga Dánielné Juhász Erzsébet hímző, a népművészet mestere a Bihari Népművészeti Egyesület egyik alapítótagja volt 1993-ban. Ezért is készülünk közösen 2023-ra, Juhász Erzsébet születésen centenáriumára.

Az egyesület évfordulójáról a Hajdú-Bihari Napló is beszámolt:

https://www.haon.hu/helyi-kultura/2022/06/a-kovetkezo-evtizedekben-is-folytatjak-a-furtai-hagyomanyorzok

 

Folytatódott a Hagyományok Háza 60 órás hímző képzése Alkotóházunkban, Tarsoly Andorné népi iparművész vezetésével. Az alapvető ismeretek után előbb a komádi hímzéssel, ennek kapcsán pedig az alapanyagokkal, öltéstechnikákkal és motívumokkal, a mintaelhelyezés szabályaival és a szélmegoldásokkal ismerkedtek meg a résztvevők. Majd a palóc keresztszemes hímzés kapcsán a színállások, a keresztszemes hímzések alapvető tudnivalói, a mintaelhelyezés kiszámítása, a sarokkiképzés módja, igazi csemegeként pedig a betűk és a monogramok tervezése és elhelyezése volt terítéken.

Ebben az évben is két turnusban, összesen 50 résztvevővel rendeztük meg az immáron 27. népművészeti gyermek alkotótáborunkat melyet a Magyar Művészeti Akadémia, a Csoór Sándor Alap és Berettyóújfalu Város Önkormányzata támogatásával valósíthatunk meg.  Mindkét turnus jó hangulatban, családias közegben telt. A közel 30 éves hagyományra visszatekintő táborban a legifjabb generáció a nagy-, illetve dédszülők által jól ismert kézművességekkel, mesterségekkel kerülhetett közelebbi kapcsolatba. A táborozók megismerkedtek a bőrművesség, a szövés, a nemezelés, a fazekasság, tűzzománckészítés, kosárfonás, és a gyöngyfűzés, csuhéfonás, rongybaba-, ékszertartó- és mézeskalácskészítés, alapvető fogásaival. Mindkét szerdán egy tartalmas és kellemes kirándulást tettek Nyíregyházára, a Sóstói Múzeumfaluba, ahol az egykori hagyományos életmód megismerése mellett a batikolást próbálhatták ki a gyerekek.

A táborokban készült alkotásokból az záró napon kiállítást rendeztünk. Táncházzal és népi játékokkal zárult mindkét hét programja. A táborokat Elekné Tóth Beatrix fazekas vezette.

Az M1 élőben jelentkezett be az első gyermek alkotótáborunkból. https://www.youtube.com/watch?v=YSFVBggfzfk&ab_channel=RolandHarasztosi

Idei gyermek alkotótáborainkról a Berettyó Televízió is készített tudósítást: Tradicionális mesterségeket is tanulhattak a táborozók https://fb.watch/erPWJY3xAQ/

Alkotóházi gyerekprogramjaink mellett folyamatosak a meghívásaink is. A berettyóújfalui József Attila Általános Iskola Erzsébet táboraiban június 22-én, és 29-én, összesen hat csoport részére vittünk gyakorlati foglalkozásokat és mutattunk meg különböző kézműves technikákat. Később a Bihari Gyerekesély Iroda felkérésére Berekböszörményben és Bojton tartottunk foglalkozást. A helyi nyári napközis táborok résztvevőivel fontunk és nemezeltünk és korongoztunk. Július 27-én pedig a berettyóújfalui Bajnóca Néptánc Egyesület nyári tánctáborának résztvevői számra vittünk foglalkozásokat. 

A Bohos Ostor 50 éve résztvevője a Hortobágyi Lovasnapoknak. Bohos Tamás népi iparművész alkotásaival július 15-17. között találkozhattak az érdeklődők.

A Partiumi Keresztény Egyetem, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága, valamint a Bihari Népművészeti Egyesület július 18-24. között rendezte meg Berettyóújfaluban a 7. Partiumi Szabadegyetemet. Idén igen népes, 40 fős tábort valósíthattunk meg, melynek résztevői a PKE magyar, német és kulturális örökség szakos hallgatói, illetve tanáraik, valamint felkért előadóink voltak. Első nap gondolatébresztő előadások, helytörténeti séta, múzeumlátogatás várta a résztvevőket. A hagyományoknak megfelelően a hétfői, szerdai és pénteki előadások nyilvánosak voltak, így azokat minden érdeklődő szabadon látogathatta. Számos hely- és kultúrtörténeti, nyelvészeti és néprajzi témájú előadás hangzott el, illetve megemlékeztünk Szűcs Sándorról és a 100 éve született Dankó Imre néprajzkutató-múzeumigazgatóról is. Az előadások helyszíne a berettyóújfalui Nadányi Zoltán Művelődési Ház volt. A második nap szakmai kiránduláson várta a résztvevőket: Nagykároly és környékére/Kaplony, Csanálos, Mezőfény: templomok, múzeumok, sváb házak, Károlyi- kastély, strudli- és borkóstoló. Szerda délután az Alkotóházunkban gyakorlati foglalkozásokon   ki több mesterséget is a résztvevők, majd este a Bodorka NépmesePontban megtekintették a Bodorka Galéria kiállításait, a mesetér játékait, és egy Szűcs Sándor által gyűjtött bihari népmesét is meghallgattak. Legvégül, a meséhez kapcsolódó nyelvi játékba vontuk be a hallgatóságot. A csütörtöki kirándulás a bihari Sárrét fontos helyszíneit érintette: Báránd (Pásztorcsengő-gyűjtemény, Múltunk Háza), Sárrétudvari (Cséri Lajos szobrászművész életmű-kiállítása, illetve a helyi néprajzgyűjtemény). Biharnagybajom, „a Sárrét egykori főhelye” (Szűcs Sándor emlékháza, az olajbányászok emlékműve, Terézia mama gyógynövényes kertje, feldolgozóműhelye). Nagyrábén (Mezőgazdasági Hagyományok Gyűjteménye), Bakonszeg (Bessenyei György-emlékház). 

A szatmárnémeti Borókagyökér Egyesület gyermektáborában a szűrrátét-készítéssel is megismerkedhettek az érdeklődők Gyönyörűné Erdei Judit segítségével.

Július 22-24. között a hajdúszoboszlói Kovács Máté Művelődési Központ és Könyvtár meghívására idén is részt vettünk a Szoboszlói Folkhétvégén, a Szent István parkban míves portékákkal, mesterségbemutatókkal és a Bihari Góré Játszóházzal.

A nagyváradi Körösvidéki Múzeum, Bihar Megye Önkormányzata, Nagyvárad Város Önkormányzata, Bihar Megye Művelődési Központja és a területi művelődési igazgatóság szervezésében 2022. július 22-24. között 29. alkalommal került megrendezésre Nagyváradon az Országos Népművészeti és Kézműves Kirakodóvásár, melyre idén első ízben egyesületünk is meghívást kapott. Péntektől vasárnapig négyféle mesterséggel voltunk ott a Rhédey/Bălcescu Parkban.

Több éves együttműködésünk eredményeként idén három alkalommal is igénybe vette Alkotóházunkat a Lisztérzékenyek Országos Egyesülete. Júliusban három egymást követő szerdán – amikor saját táboraink résztvevői kirándulni voltak – a berettyóújfalui gyerek- és családi táborok résztvevői látogattak el hozzánk kipróbálni néhány mesterség alapvető fogásait.

Július 25-én kezdődött el az ötnapos, 24. Felnőtt Népművészeti Alkotótáborunk dr. Halászné Nagy Andrea vezetésével. A négy munkanapon nemezelés, bőrművesség, fazekasság, csuhé-, gyékény- és szalmafonás, gyöngyfűzés, szövés és szűrrátét-készítés várta a táborozókat. Szerdai szakmai kirándulásunk úti célja pedig a vértesi Rozsnyai Gyűjtemény, a Bihari Jurtatábor és az Irinyi János Kiállítóterem, majd Álmosdon Joseph Kádár állandó kiállítása, a Kölcsey Ferenc Emlékház, valamint néhai Mucsi Mihály kovácsmester múzeummá alakított műhelye volt.