Bihari Népművészeti Egyesület eseményei

Bihari Népművészeti Egyesület eseményei

  • Textilhímzés, szövés megjelenítése az öltözködésben

Textilhímzés, szövés megjelenítése az öltözködésben – 4 napos workshop „Hálózatépítés az élő néphagyományért – közösségfejlesztés és tudásbővítés megvalósítása a civil társadalom bevonásával a határon átnyúló kulturális kapcsolatok erősítésén keresztül”

A szövés iránt érdeklődő résztvevők, a műhelymunka során betekintést kaphattak a szövés koronkénti jellemzőibe, az eszközök változásába, fejlődésébe. A paraszti szövőkultúrát felidézve megismerkedhettek a motívumok kialakulásával, szimbolikájával, a díszítmények, színek, használatával, kompozíciójával. Tanulmányozhatták a Bihari Múzeum szőtteseit, Megfigyelhették a funkcióhoz igazodó mintaszerkesztést, a tájegységre jellemző alapanyagokat, technikákat, motívumokat. Tanulmányozhatták az erdélyi csíkritmusú és festékes szőnyegek motívumait és színeit, valamint hagyományos viseleteket.

Egy kis divatbemutató során példákat láthatnak szövés mai lehetőségeire az öltözködés területén. Megbeszélték a tervezés legfontosabb szempontjait. Több kisebb tárgy elkészítésére is lehetőség nyílt. A négy nap során Vetró Mihálytól, Nagy Magdolnától, Árvai Anikótól és Galánfiné Schmidt Teréztől tanulhattak a résztvevők.

  • Anyák napi játszóház

Május 4-én, szombaton, anyák napi családi játszóházi foglalkozáson vehettek részt az érdeklődők, az Alkotóházban. Mézes szívecskék díszítésére került sor.

  • Szakkörök

Kreatív és Ügyes kezek szakköri foglalkozások voltak vidéken. Üvegfestés, nemezelés, hímző és bőrös szakköreinken vehettek részt az Alkotóházban az érdeklődők.

  • Egyéb hírek

– Május 10-ig beérkeztek a „VIII. Kitesszük a szűrét…” pályázati anyagai.

– Május 14-én, szakmai zsűri válogatta és értékelte a pályamunkákat.

– május 22-én és 23-án a kiállítás rendezése megtörtént.

– május 24.- VIII.” KITESSZÜK A SZŰRÉT …” Országos szűr-, szűrrátét-, nemezkészítő, és szűcshímzés pályázat, kiállításának megnyitójára és konferenciára várjuk a pályázókat és az  érdeklődőket, a melyre a hagyományoknak megfelelően, Berettyóújfalu városnapi rendezvénysorozata keretében kerül sor!