2021. decemberében, az adventi elcsendesedés jegyében telt, bár így is 29 eseményt valósítottunk meg önállóan, partnerként, vagy szolgáltatóként.

Tagjaink és partnereink számára 2021 decemberében is online adventi kalendáriummal kedveskedtünk, melynek 24 ablakát december 1-től kezdve naponta lehetett kinyitni. Az ablakok segítségével képeken, filmeken idéztük fel az egyesület 2021. évi történéseit, hasonlóan az előző évihez. Sok tagunk és partnerünk visszajelzése alapján mondhatjuk, hogy a kezdeményezést örömmel fogadták, szívesen idézték fel velünk az év jelentős pillanatait.

Decemberben is intenzív tevékenység folyt, hiszen az éves statisztika készítése, a gazdálkodási év, s benne a pályázatok év végi lezárása, a következő évben indítandó képzések, s az egyesület karácsonyi közgyűlésének előkészítése mind-mind jelentős feladattal járt.

A karácsonyi közgyűlésünk egyúttal tisztújító is volt, melynek eredményét a korábbi NESZenciában már közzétettettük.

  • Képzések, tudásátadás

December hónapban is folytatódtak képzéseink. 24 képzési ütemben (7 óra/csoport/ütem) zajlottak a foglalkozások – elméleti és gyakorlati órák, Békéscsabán és Miskolcon.

Folytatódtak alkotóházunkban a népi kézműves szakköreink, decemberben a hímzők, csipkekészítők és mézeskalácsok is tartottak foglalkozásokat.

  • Szolgáltatások

Decemberben mézeskalácskészítő mesterségbemutatót tartottunk Békéscsabán a Csaba Centerben.

  • A legfontosabb tények egyesületünk életéből 2021-ben:

Az év vége fontos eseménye volt a decemberi karácsonyi összejövetel, mely egyben évértékelő, beszámoló közgyűlés is volt. Az éves beszámoló a „velünk élő” vírus ellenére is gazdag tevékenységről adott számot.

  • Képzéseink:

– Míg 2018-ban 21 féle képzésen 381 fő vett részt, addig 2021-ben 45 féle képzésbe 625 fő kapcsolódott be.

  • A 31 éves nyári táborban 32 csoportot hirdettünk meg és 27 indult be, az előadókkal együtt 397 fő részvételével

-Tábori egységek voltak:

      • Komplex Népművészeti Tábor,
      • Nemzetközi Fafaragó Találkozó,
      • Határok Nélküli Néprajzi Népfőiskola,
      • Kreatív kézműves tábor,
      • EFOP: mézeskalács és fazekas
  • Alkotóközösségek, szakkörök:

-Békés megyében jelenleg 28 kézműves közösség működik, többsége hímző, együttműködünk velük, ha szükséges segítjük, mentoráljuk.

-Az alkotóházban működő szakkörök: csipke, gyapjú- és vászonszövő, mézeskalácskészítő, rézműves, nemezes, ifjúsági hímző és felnőtt hímző. 8 szakkör 80 fővel.

-A megyében 35 településen 66 szakkör indult az NMI támogatásával (aSzakkor.hu) – egyesületünk vállalta a mentorálást.

  • Nagyrendezvények, fesztiválok:

-Körös-völgyi Sokadalom, Gyula. 15-20 ezer látogatóval – megyei értékké vált.

-Szent Iván napi Vigadalom, Békéscsaba – 4-5000 fő látogatóval.

-Részt vettünk a Megyenapon – kiállítás, vásár, mesterségbemutatók, játszóházak, kreatív népi játszótér.

-Részt vettünk a Mesterségek Ünnepén.

-Részt vettünk a Kulturális Örökség Napjain, Szentendrén.

  • Kiállítások:

-Számuk évente változó, 5-20 között. 2021-ben 17 kiállítást szerveztünk, kb. 35.000 látogató tekintette meg azokat.

  • Szolgáltatások (komplex rendezvények, mesterségbemutatók, kiállítások, népi játszóházak, kreatív játszótér, körhinta stb.)

-Számuk évente változó, 20-150 között hullámzó. 2021-ben a pandémia okán mindösszesen 22 szolgáltatásunk valósult meg 14 településen.

  • Információs tevékenységünk – kiszélesedett.

-Mára több csatorna – honlap (2), Facebook, Youtube – áll rendelkezésünkre a világhálón. Az ez évi eseményeinkről közel 80 000 ember tájékozódott.

-A Facebook profilunkon a kedvelők száma 2882 fő, a követők száma 3078 fő, honlapunkon a látogatók száma 15 000 fő, akik 60 000-szer keresték fel az oldalt, és összesen 172 000-szer kattintottak.

-A Facebook oldalunk látogatóinak száma változó, átlagosan 8000 főre tehető azoknak a száma, akik rákattintanak az Egyesület közösségi oldalára. A látogatók 52%-a 54 éven aluli, a látogatóink derékhadát a 36 és 54 év közöttiek teszik ki. Lájkoltak Romániából, Ausztriából, Angliából, USÁ-ból, Hollandiából is.

-A Youtube csatornánkon 35 videó található. Megtekintések száma 13 000.

-2021 második félévétől, havi rendszerességgel megjelentetjük az egyesület újságot, amelynek a neve TÉGLA-LAP.

  • További tevékenységeink:

-NIT zsűrizés – megvalósult.

-A Békés megyei szűcshímzés felkerült a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékébe.

-Megjelentettük a Békés megye hímzőkultúrája című kiadványt. A szerző: Dr. Illés Károlyné, a rajzokat és fotókat készítették Kudlákné Balázs Noémi és Misik Mónika.

-Koordináljuk a Mester és tanítványa programot, amelyben Dávidné Gyarmati Zsuzsa és  Révész Márta vesz részt tanítványaival.

-EFOP 3.7.3 projekt keretében bútorfestésből és nemezelésből készült egy-egy oktatófilm-sorozat (E-learning), továbbá egy, a képzéseinket ismertető film, amely a honlapunkon és Youtube csatornánkon is megtalálható.

-2021-ben három közösségi alkotás készült, amelyet az egyesület adományként adott:

  • Békéscsaba város Önkormányzatának – Szlovák festett szobabelső a faművesek és bútorfestők közös alkotása – Molnárházban található.
    • Lőkösháza, Katolikus Egyházközösség – Festett kazetták, a bútorfestők alkotása.
    • Mezőberény, Tóth Sándor sírjára kopjafa és sírkerítés – a faművesek alkotása.
  • Szervezeti életünk:

-Az év folyamán 20 tagunk lépett ki vagy tagdíjbefizetés hiányossága miatt töröltük őket a névsorunkból és 30 fő csatlakozott hozzánk.  Elhunyti 4 tagunk.

-Taglétszámunk így 405 fő.

-Az év folyamán 2 közgyűlést tartottunk, a vezetőség 6 alkalommal tanácskozott.

  • Alkotóházunk:

-A felújítás három ütemben valósult meg

  • ütem: fűtéskorszerűsítés, vizesblokk teljes cseréje, nyílászárók javítása, cseréje.
  • ütem Tetőszerkezetek cseréje és javítása, csatornázás, külső épületfestés, neoncsövek cseréje.
  • ütem Öltözők felújítása és belőle kisebb, többfunkciós helyiségek kialakítása, utak rendbetétele, csapadéki és vízrendszer rendbetétele az udvarokon.
  • 2021évi eredmények számokban:

-677 esemény, a látogatók száma közel 90 ezer fő.

-Facebookon, a honlapon és a Youtube csatornán az információinkról 80 000 látogató tájékozódik.

-Az eseményeink 65%-át saját eseményeink teszik ki, 32%-a közvetítés, 3% szolgáltatás.

-Stratégiai partnereink: Népművészeti Egyesületek Szövetsége, Hagyományok Háza, Balassi Táncegyüttes, Békés Megyei Néptáncosok Szövetsége, NMI Művelődési Intézet.

-Eseményeink Békés megyében – Békéscsabán 575, a megye 16 településén 37, az ország 8 településén 27 rendezvény, 3 programot Romániában és Szerbiában, 30-at az online térben valósítottunk meg.

  • Összegzés:

-Tevékenységünk eredményes.

-A NESZ legnagyobb tagszervezete vagyunk.

-Tagjaink jelentős része az alkotás területén is kiemelkedő – ONK, zsűrizés stb.

-Pénzügyi helyzetünk stabil.

-Nagy családot alkotunk.

-Van utánpótlásunk.

ÍGY MARADJON MÉG NAGYON SOKÁIG!