A karantén időszakában folyamatosan és több variációt képezve terveztük a nyári, illetve az őszi időszakot, s mindig az aktuális helyzetet figyelembe véve indítottuk meg az események, képzések, táborok szervezését, lebonyolítását. Júliusra kezdett visszatérni az élet, újraindultak a közösségeink, s rendhagyó módon ugyan, de nyári táborunkat is megrendeztük.

EFOP-3.7.3-16-2017-00075 „Használható hagyományok – népi kézműves tudás átadása” című – EFOP-3.7.3-16-2017-00075 azonosítószámú projekt keretében foglalkozást tartottunk Kondoroson, Békéscsabán, a Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesületénél, illetve Csanádpalotán.  Több helyszín azonban még továbbra is türelmünket kérte, s jelezte, hogy inkább csak szeptembertől tervezik a közösségi összejöveteleket, amennyiben a vírushelyzet lehetővé teszi majd.

Egyesületünk E-001916/2019 felnőttképzési nyilvántartási számon regisztrált felnőttképző szervezet. 2019-ben több OKJ-s képzést hirdettünk meg, melyeket békéscsabai képzőhellyel indítottunk októberben és novemberben. Júliusban ezek a képzési csoportok is kontaktórákkal folytatták munkájukat, így a hímző és fazekas csoportok, illetve mezőberényi képzési helyszínnel a takács.

Akkreditált képzéseink közül a bútorfestő, mézeskalácskészítő csoportok képzési alkalmai folytatódtak júliusban.

Nyári táboraink 2 hétre szétbontva a Tégla Népművészeti Alkotóház és Közösségi Tér műhelyeiben valósultak meg. 10 csoportban 123 alkotó vett részt.

Különleges lehetőséget jelentett az ékszerkészítő, ezüst- és rézműves csoportban részvétel, amire vezetőként a hazánkban tartózkodó Serzhan Bashirov, Kazahsztánból érkezett háromszoros UNESCO-díjas ezüstművest kértük fel.

Az „Innováció a kézművességben” című – TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2019-00192 azonosítószámú – projektje keretében „MÚLT A JELENBEN” 150 órás hagyományőrző műhelyeket indított. A HACS (helyi akciócsoport) által támogatott projekt keretében 4 műhelyünkben 6 szakágban ismerkedhetnek meg a résztvevők a kismesterségek technikáival, s a szakág békéscsabai hagyományaival. Műhelyfoglalkozásaink keretében készülnek alkotások az Országos Népművészeti Kiállításra, ez a munka is folytatódott júliusban.

A NESZ hímző szakmai bizottsága július 26-án Békéscsabán tartotta összejövetelét.

A kialakult járványügyi helyzetre való tekintettel a XVII. Országos Népművészeti Kiállítás Dél-alföldi zsűrizésére 2020. augusztus 3-ig várjuk a jelentkezőket.

A Felnőttképzési törvény módosítása következtében OKJ-s képzések a jövőben már nem lesznek elérhetőek, az idei indítású csoportok azonban 2022. december 31-ig még elvégezhetik, befejezhetik azokat, megszerezve az államilag elismert szakképesítést.

Ezt figyelembe véve meghirdettük alábbi új OKJ-s képzéseinket, melyre meghosszabbítottuk a jelentkezési határidőt, így augusztus 30-ig még van mód jelentkezni:

  • Csipkekészítő
  • Faműves, fajáték készítő
  • Fazekas
  • Gyékény-, szalma-, csuhétárgy készítő
  • Kézi- és gépi hímző
  • Kosárfonó
  • Nemezkészítő
  • Népi bőrműves
  • Szőnyegszövő
  • Takács
  • Népi játék és kismesterség oktatója

Szintén meghirdettük az akkreditált Népi játszóházi foglalkozásvezető képzést, erre is van mód még jelentkezést benyújtani.

Képzéseink felhívása és a jelentkezési lehetőség honlapunkon elérhető:

http://bmne.hu/index.php/hir/94-2020-oszen-indulo-okj-s-kepzeseink-jelentkezesi-lehetoseg

Sajnos a járvány második hullámának lehetősége, s a környező országokban növekvő esetszám folyamatos bizonytalanságot okoz, így minden jövőbeli eseményt, folyamatot úgy próbálunk tervezni, szervezni, hogy online is lehessen folytatni, vagy – amennyiben a helyzet úgy kívánja – szüneteltetni lehessen. Ez jelentős pluszmunkával jár mindenki számára. Júniusban még nem az eseményszámok növekedése volt a jellemző egyesületünknél sem, ám az „újraindulás”, a források átütemezése, a pályázatok módosításai, a képzések és táborok előkészítése folyamatos szervezőmunkát jelentett.

Örömmel tapasztaltuk, hogy tagjaink közül sokan kerestek fel bennünket, s mondták el, hogy hiányzik az egyesület, a rendszeres tevékenységek, a kézművesség. Összességében úgy érzékeljük, hogy az emberek jelentős része újra keresi a közösségeket, s szeretne visszatérni azok tevékenységeihez.