- Újra úton a Kalotaszegi Barangolók Alkotócsoport
Ismerősen csenghet a név a városlakóknak, hiszen egy kicsit több mint egy évvel ezelőtt országos konferenciát, és kalotaszegi gálát rendezett az Apáról Fiúra Népművészeti és Kézműves Egyesület az egyesületen belül működő Kalotaszegi Barangolók Alkotócsoport és az Ezerjó Néptánc Egyesület.
Ekkor megmutatták, hogy miként gondolkodnak a kézműves, népzenei, néptánc hagyományok átörökítésén, a kézművesség területén főként a gyöngyfűzésre koncentrálva.
A gyönyörű eredeti ékszereket, viseleti darabokat a felsorakoztató kiállítás később vándorútra indult, és 10 hónapon keresztül bejárta Kelet–Magyarország 10 települését, a megyeszékhelytől a kisebb településekig, hirdetve a magyar népi kézművesség a gyöngyfűzés, a kalotaszegi asszonyok tudásának örök érvényű voltát.
Közben a Csoóri Sándor Programnak köszönhetően folyamatosan készültek a további tárgymásolatok, vagy éppen a régi minták felhasználásával a ma is hordható ékszerek, tárgyak, melyek bekerültek a kiállításba.
Az egyesület és az alkotócsoport elve, hogy tisztaforrásból táplálkozzon, ezért 2022 nyarán pályázatot nyújtottak be a Magyar Művészeti Akadémiához az Apáról Fiúra Népművészeti és Kézműves Egyesület közösségépítő programja címmel, mely szeptember 29 és október 2. között Kalotaszegen, Nádasmentén valósult meg.
Csütörtökön a 15 főből álló csapat Mérán Kelemen Anna Nusitól egy igen régi technikát tanult, melynek rókánézás a neve.
Pénteken lehetőségük nyílt a válaszúti Kallós Zoltán Kúriában a kiállítás megtekintésére, a fiatalok pedig együtt készíthettek ékszert a helyi fiatalokkal. A Barangolók az érdeklődők számára rögtönzött kiállításon mutatták be a vándorkiállítás részleteit.
A pénteki napon az Erdélyi Hagyományok Háza működésének megismerése, valamint egy táncos előadás megtekintése is a program része volt.
A tanulmányút főcélja a különféle helyi közösségek megismerésén túl a férfiak kalapdíszének a gyöngyös bokréta elkészítésének a megtanulása. Ebben nyújtott segítséget a mákófalvi Vér Gyöngyi, aki a mákói legények gyöngyös bokrétájának a profi készítője. Szombaton csapatmunkában, egymás segítségével készültek a kalapdíszek, melyek hamarosan bemutatásra kerülnek az egyesület oldalán.
A program a magyarvistai Tünde Panzió területén bonyolódott, ahol a tulajdonos segítette a feladatok megoldását, itt is készült egy kiállítás, melyet a helyi lakosok érdeklődve látogattak.
Vasárnap a hazafelé úton Sándor Emese látta vendégül a csapatot, ahol a mérai gyöngyös dísztmények tanulmányozása került középpontba.
A mákói gyöngyös bokréta elkészítésén túl a pályázat következő eleme egy leporello készítés, melyben 3 település kalapdíszét lehet majd látni.
Mindenkinek köszönet, aki segítette, segíti a megvalósítást.
- Fosztóka 2022
Gyerekek és felnőttek, családok kedvenc őszi programja a Fosztóka, ahol a kukorica a főszereplő, de az ének a tánc a játék mind-mind bearanyozza a hangulatot. Idén 8. alkalommal szervezte meg az egyesület a Törökszentmiklós Városi Önkormányzat támogatásával.
A fateknőbe sok-sok kukoricát morzsoltak le a gyerekek, de énekelhettek, táncolhattak, játszhattak a kukorica csörgővel, csutkával.
Gulyás László Vándormuzsikus mesejátékában megismerkedhettek a Kecskebőr dudával, a dorombbal, a körtemuzsika pedig megmutatta, milyen sok jó gyerek is gyűlt össze az Alkotóház udvarán, akik finom kemencében sült tökkel, pereccel, pogácsával tölthették meg a játék és a Kukoricás bütyköldék közben a hasukat. Ismét megnyílt a Kismesélők udvara és végre valóra válhatott az 50 éves törökszentmiklósi Népdalkörrel a közös éneklés.
18 órakor a gyerekeket felnőttek váltották, akik Gulyás László huncut meséi közben 6 féle pálinkát kóstolhattak meg, a Bulyáki Pálinka főzdének köszönhetően.