- Csipke kiállítás Kisbéren
2022. szeptember 23- án Kisbéren, a Wass Albert Művelődési Központban nyílt kiállítás a Csipkeverő műhely munkáiból.
A vendégeket Kele Márta igazgató köszöntötte. A kiállítást Nagy Vincéné csipkekészítő, Népi Iparművész, a Népművészet Mestere nyitotta meg.
Varga Mónika csipkekészítő szakkörvezető elmondta, hogy 2012-ben egy pályázatnak köszönhetően jött létre a műhely, mely az általános és középiskolai korosztályt célozta meg. 14 diákkal, és 1-2 érdeklődő felnőttel indultak. A diákok aztán továbbtanulás miatt lemorzsolódtak, és az évek során átalakult az érdeklődők köre. A 12 fős létszám nagy része nyugdíjas, mindenki a saját örömére készíti a csipkét. Mónika, és többen a szakkörből tagjai a Magyar Csipkekészítők Egyesületének, néhányan rendszeresen részt vesznek a fehérvári csipkehéten. Az elmúlt évek során nagyon jó közösség alakult ki. 5 évvel ezelőtt volt már egy kiállításuk, a mostani 10 éves jubileumi kiállítás anyaga betöltötte az egész kiállítótermet. Gyönyörű csipkékkel díszített ruhák mellett lakástextilek, viseletet díszítő csipkék és ékszerek látványában gyönyörködhettünk.
A kiállítás 2022. október 23-ig volt megtekinthető.