Meghívó
XI. Tűzzel-Vassal Fesztivál 2014.
A XI. Országos Késes- Kovács- és Fegyverműves Találkozó
2014. június 21-én (szombaton) 9-18 óráig
kerül megrendezésre Székesfehérvár Skanzenében (Rác utca), amelynek házigazdája a Fehérvári Kézművesek Egyesülete.
A rendezvény fővédnöke Dr.Cser-Palkovics András, Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármestere.
Nagy szeretettel várjuk Önt ismét, az ország késes, kovács, fegyverműves mesteremberei közé egy jó hangulatú találkozásra egymással és a vásárló közönséggel.
Az idén újdonságként csatlakozott a fesztiválhoz a Magyarországi Kovácsmíves céh, és velük közös szervezésben kovácsversenyt rendezünk. A verseny tárgya patkószög készítése a helyszínen. Kérjük, amennyiben lehetősége van rá, nevezzen Ön is, és készüljön fel a versenyre.
Jelentkezési határidő a részvételre és a versenyre:
2014. május 5.
A regisztrációs díj: 5.000 Ft, amelyet a helyszínen kérünk befizetni.
Zsűriztetés:
Az idén is biztosítunk lehetőséget a rendezvényen résztvevő mestereknek, hogy alkotásaikat helyben megmérettetés alá vessék a Népi Iparművészeti Tanács zsűrije által. A zsűrizés díja tárgyanként 1.500,- Ft.
Ennek sikeres megszervezéséhez megfelelő számú jelentkezőre van szükség, ezért kérjük, hogy legkésőbb
2014. május 5-ig küldje vissza a pontosan kitöltött zsűriztetési adatlapot a jelentkezési lappal együtt az alábbi címek egyikére:
Lengyel Magdolna 7000 Sárbogárd, Ady Endre út 157.
Fehérvári Kézművesek Egyesülete
8000 Székesfehérvár Rác u.27.
kezmuvesek@gmail.com
A tárgyakat június 21-én reggel 8 óráig kérjük leadni a Rác utca 20. alatti házban Komendó Gabriellánál 06-30/503-8280
A vásárrendről tájékoztatást adnak a Fehérvári Kézművesek Egyesületénél.
Kérjük, hogy segítse a rendezvény népszerűsítését a szakma iránt érdeklődők körében.
Köszönjük, ha jelenlétével, aktív közreműködésével emeli rendezvényünk színvonalát.
Várjuk jelentkezését!
Székesfehérvár, 2014. április 8.
Szenczi Jánosné
elnök
Elérhetőségek:
Fehérvári Kézművesek Egyesülete
Szenczi Jánosné elnök
tel: +36-20/259-2952
8000 Székesfehérvár Rác u.27.
kezmuvesek@gmail.com
Lengyel Magdolna
+36-20/497-2695
7000 Sárbogárd, Ady Endre út 157.