- Göcseji paraszt-polgári viseletvarró Kurzus
A Zala Megyei Népművészeti Egyesület a Csoóri Sándor Alap pályázati támogatásának köszönhetően 60 órás tudásátadó öltözetvarró kurzust hirdet varrónőknek, viseletvarró népművészeknek, varrni tudó hagyományőrzőknek a göcseji parasztpolgári női öltözet újjáélesztésére, újratanítására és mai elterjesztésére. Oktatóként felkértük és megnyertük a jászsági „Rokolya Varróműhely” jeles szakembereit, Borbásné Budai Valéria, Donkóné Birkás Tünde és Tajti Erzsébet viseletkészítőket, valamint dr. Bathó Edit múzeum igazgató asszonyt.
A kurzusra elsősorban a göcseji településekről várjuk a jelentkezőket.
Ön hordaná az újragondolt göcseji parasztpolgári viseletet? | ZAOL
A felhívás és a jelentkezési lap elérhető az alábbi linken:
- Népi Kézműves Kurzusok
Egyesületünk a Csoóri Sándor Alap támogatásával 6 alkalommal rendezi meg a zalai néprajzi értékekre épülő hétvégi kurzussorozatát.
A Népi Kézműves Kurzusok alkalmával az érdeklődők megismerkednek a zalai fejviseletek közül a gyöngyösnecc és előképe a horgolt gyöngyösnecc készítésével, megismerhetik a zalai viseleteket népviseletes baba készítése során, a fafaragók részére a göcseji melencefaragás elsajátításának lehetősége áll rendelkezésre, valamint a csuhécekker technikai fogásait ismerhetik meg a résztvevők.
A zalai értékek mellett egy kurzus erejéig kitekintünk Zala megyéből megismerkedünk Csapó Frigyesné Ani a Népművészet Mestere baranyai főkötő feldolgozásával is.
A felhívások és a jelentkezési lapok elérhető az alábbi linken:
- Hagyományok Háza Települési Program
A Hagyományok Háza megyei hálózatának partnereként elindítottuk a 2021. évi Hagyományok Háza Települési Programot.
Alkotóközösségek működtetése:
A program keretében Zala megyei kistelepülésein indítunk népi kézműves szakköröket a települések lakói számára. Célunk, hogy a helyi népművészeti értékekre felhívjuk a figyelmet, a hozzájuk kapcsolódó népi mesterséget visszatanítsuk.
Induló települési szakkörök:
Bödeháza – Hetési hímző szakkör Szakkörvezető: Fehér Andrea hímző (Szlovénia)
Gutorfölde – Kosárfonó szakkör Szakkörvezető: Dulics Margit Király Zsiga díjas népi iparművész
Resznek – Kosárfonó szakkör Szakkörvezető: Gerzsényi Gina népi iparművész
Zalakomár – Gyöngyösnecc szakkör Szakkörvezető: Szvetics Jánosné Rózsa gyöngyösnecc készítő
Nova – Göcseji hímző szakkör Szakkörvezető: Domján Zsuzsanna népi iparművész
- Pályázat Szakköri foglalkozásvezetői feladatok ellátására
A Hagyományok Háza Települési Program keretében kiírásra került Zala megyében tevékenykedő népművészek részére az a pályázati felhívás, melynek célja a népművészeti értékeken alapuló közösségek létrehozása a kistelepüléseken. A helyi népművészeti értékek feltárása, felhasználása a szakköri-közösségi alkotó tevékenység során, mindezzel a helyi népművészeti értékek gondozása. A települések érzékenyítése a magyar népművészet, kiemelten a saját megörökölt népi kultúrájuk iránt, ezzel segítve a népi kézműves hagyományaink megőrzését és továbbörökítését.
A pályázat területi hatálya: Zala megye kistelepülései
A pályázati felhívás és a pályázati adatlap elérhető az alábbi linken:
Pályázati felhívás Hagyományok Háza Települési Program :: amestervalaszol
- XVII. Élő Népművészet Kiállítás
Az Élő Népművészet Országos Kiállításon is sikeresen szerepeltek egyesületünk népművészei. Alkotásaikkal számos díjat hoztak haza Zalába.
A díjazottak:
Gránátalma díj:
HÍMESTOJÁS
Simon Katalin tojásíró, a Népművészet Ifjú Mestere, népi iparművész
Arany – oklevél:
CSIPKE
Csoportos munka: tervező: Románné Hadri Veronika népi iparművész Zalaegerszeg kivitelezők: Békefiné Bertók Andrea, Takács Andrea, Németh-Lutz Anita, Románné Hadri Veronika
BÚTOR-, KÉREG-, CSONT-, SZARUMUNKÁK
Kovács Zoltán Népművészet Mestere, népi iparművész Keszthely
Skáfár József népi iparművész Zalaegerszeg
NEMEZ
Venczelné Danyi Judit népi iparművész Dunaalmás
SZÁLASANYAG
Dulics Margit népi iparművész Lenti
Ezüst – oklevél:
HANGSZER
Mikes Lajos Budapest
BÚTOR-, KÉREG-, CSONT-, SZARUMUNKÁK
Mikes Lajos Budapest
Nagy Béla népi iparművész Zalaegerszeg
Bujtor Tibor népi iparművész Gyenesdiás
HÍMZÉS
Kerekes Endréné Népművészet Mestere, népi iparművész Gelse szakkörvezetői és alkotói munkásságáért
Domján Zsuzsanna népi iparművész Zalaegerszeg
Bronz – oklevél:
HANGSZER
Zalai Béla Zalaegerszeg
BÚTOR-, KÉREG-, CSONT-, SZARUMUNKÁK
Balogh Mihály Hottó
HÍMZÉS
Parragi Ágnes népi iparművész Zalaegerszeg
Nemec Rozina Lendva