Ifjúsági Bizottság – Sütő Brigitta

  • Fiatalok Fóruma a XIV. Országos Gyermek és Ifjúsági Népi Kézműves Pályázaton

A 2022 január 25.-én Debrecenben megrendezésre került gyermek és ifjúsági pályázaton Debreczeni Klára és Sütő Brigitta egy kötetlen beszélgetésre, ismerkedésre invitálta a pályázaton jelen levő fiatalokat. A fórumon részt vettek az Atilla Gimnázium fiataljai, a Nádudvari Szakiskola növendékei, a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület fiatal gyöngyfűzője, és nagyváradi fiatal alkotók, bízva a jövőbeni együtt alkotás reményében.

  • Változások az Ifjúsági Bizottságban

2022 januárjában változás történt az Ifjúsági Bizottság életében. Új tagként köszönthetjük Fodor Dávidot, aki a vas megyei Olaszfán él, a Zala Megyei Népművészeti Egyesületben tevékenykedik. 2006 óta foglalkozik kovácsolással, majd kitanulta az ötvösséget és tűzzománc művességet is, így szinte bármilyen fémmel szívesen dolgozik. Gyakran tart mesterségbemutatót skanzenekben és vásárokon, valamint 2020-ban felkérte a Gébárti Kovácsművészeti Szaktábor egyik oktatójának, illetve a kovács stúdió vezetőjének, ahol lehetősége volt lelkes és tehetséges fiatalokkal megszerettetni a tüzet és a vasat. Főállásban a Vasvári Múzeumban teljesít szolgálatot, mint történész-muzeológus, kutatási területe a vasművesség történetisége, különös tekintettel az európai középkor időszaka.

A három tagú szakmaközi bizottság másik két tagja Debreczeni Klára szövő, Népi iparművész és Sütő Brigitta hímző, akit a bizottság tagjai elnökként választottak.