• „VÁROM, HOGY A TEARÓZSA KINYÍLJON AZ ASZFALTKÖVÖN”

Új mérföldkőhöz érkeztünk a Pest-Budai Egyesület életében. Az elmúlt évben a Csoóri Sándor Alap támogatásával egy filmsorozatot készítettünk. A pályázat vezérfonala a tudásátadás volt, ehhez igazodtunk mi is.

Azonban, ahogy rólunk már többször kiderült, nem egészen szokványos módon tettük ezt. Nem szerveztünk tanfolyamokat, szakköröket, sőt, tavaly még kiállítás rendezésére sem volt lehetőségünk. A Pest Budai egyesületnek ugyanis óriási erőssége, hogy mesterségeiket igen magas szinten művelő, neves tagjaink vannak, tőlük próbáltuk meg ellesni a titkukat tudásukat, hogy mi az, ami vezette őket idáig.

Kiderült, hogy sokfélék vagyunk, más-más a mesterség, az életkörülmények, máshonnan származunk, nem egy tájegységhez tartozunk. Mégis, sok közös vonást fedeztünk fel:

A mi generációnk már nem kapta közvetlenül a hagyományos életformát, nem ebbe születtünk. Nem köpültünk vajat, patakban mosni is csak Iluskától tudunk, nem fontunk, szőttünk, viseletben sem igen jártunk

Van, aki fiatalon, van, aki nyugdíjasként, van, aki munka mellett, kutatva, haladt a mesterségbeli tudás felhalmozásához.

Ezeket az életutakat, tapasztalatokat szeretnénk a filmeken keresztül átadni mintegy példaként, választható alternatívaként a helyüket sokszor még kereső fiatalok, a változtatásra vágyó (vagy kényszerülő) felnőttek elé. Nem kínálunk azonnali meggazdagodást, de azt a tudást igen, hogy ha valaki befektet sok-sok munkát, energiát – a filmekből talán érezhető, hogy nem fogja megbánni.

A filmek az alábbi helyen tekinthetők meg:

 https://www.youtube.com/playlist?list=PLfMDStUF8MI0BJToVtGArSgC4VtCdeRzM