• Március

A mindennapos tevékenység több sikeres programot valósítottunk meg márciusban. 8-án  közel 50 vőfély részvételével, kiváló előadókkal tartottunk konferenciát. A sikerek mellett ugyanazok a megoldandó feladatok körvonalazódtak a kerekesztel beszélgetés során, mint a kultúra, hagyományőrzés egyéb területein: hogyan lehet továbbéltetni az évszázados szokásokat, lesz-e „utánpótlás”, meg lehet-e akadályozni az „elgiccsesedést”? Tartalmas, hasznos és jó hangulatú napot töltöttek együtt a Kárpát-medence több szegletéből érkezők.

Március 22-23-án ismét kézműves hétvégét tartottunk. A bútorfestők, közel 30 fő, a tákosi kazettákkal ismerkedtek meg, valamint a „láda-projektről” is információkat szerezhettek. A hímzők, szintén közel 30 fő, két kevésbé ismert, de mindenképp különleges hímzéssel ismerkedtek meg, a csángó „fonáján varrott” és a tardi főkötő hímzés volt a témája a kétnapos workshopnak. Akinek csak a keze fáradt el, a szombat esti táncházban Pali Marci és zenekara muzsikájára táncolhatta a széki táncokat. Mozgalmas, örömet és sikert hozó hétvégi program volt.

Áprilisban húsvétra készülünk játszóházzal, valamint a Matyó Húsvét programjaiban való aktív részvétellel. Ezen az ünnepen kézműves és táncos tagjaink tudásuk legjavát mutatják az érdeklődő közönségnek.