• Tevékenységeink

Az egyesületünk tagjai tüsténkedtek ebben a hónapban is:

– Janka Ferencné a „Komárom Város Kultúrájáért” díjat vehette át, ami büszkeséggel tölti el az egyesületünket!

– Kovács József fafaragó a Dorogi Zrínyi Óvodában faragott együtt az óvodásokkal. A gyermekek kipróbálhatták a faragott hangszereit.

– Farsangi kavalkádunk ismét csodásra kerekedett Nyergesújfalun az Alkotóházban. Kezdtük a népi játékokkal, tánccal majd kicsit megpihentünk és a mese meghallgatása után készítünk koronát és varázspálcát, amivel, kikergethettük a telet. Az ügyes kezek pillanatok alatt el is készítették amunkadarabokat! Jó volt együtt tölteni ezt a délutáni napunkat a családokkal! Akik nem tudtak eljönni március hónapban is találkozhatnak velünk! A nyergesújfalui Alkotóházban ismét folytatódik a „Körbejáró” Tavaszi zsongással!!

– A nyergesújfalui Bóbita Óvoda és Bölcsőde óvodásaival szőttünk kereten a kézműves szobában. 5-6 éves gyermekekkel végeztük a tevékenységet.

– Folytattuk a mentorálásokat az NMI által indult aszakkör foglalkozásain. Örömmel tölt el bennünket, hogy tudunk érdemben is segítséget adni a foglalkozásokon részt vevőknek!

– Vezetőségi tagjainkkal megbeszélést tartottunk a tavalyi megvalósult és az idei tervek tekintetében. Minden tagunkat értesítettünk az aktuális eseményekről, programokról.

– Vándorkiállításunk Komáromban a Generációk Házában volt megtekinthető egész február hónapban. Sok érdeklődő csodálhatta és ismerhette meg az egyesületünk tagjainak munkáit.