- Csoportos tudásátadás
– Folytatódnak az Aszakkörök foglalkozásai Jász-Nagykun-Szolnok megyében is. Egyesületünk továbbra is végzi a népi kézműves szakkörök mentorálását. Lassan befejeződik a mentorálás a vármegyében.
– Ez évben is heti rendszerességgel folytatja foglalkozásait az egyesület Miklósi Szövőköre. A foglalkozások hétfői napokon vannak. A szakkör szakmai vezetője Molnár Jánosné szövő népi iparművész, az egyesület elnöke.
– A Kunmadarasi Általános Iskola vezetésével együttműködésben és a Csoóri Sándor Alap támogatásával az iskola tanulói nagy örömére egyesületünk 2018 óta működteti a Fazekas Szakkört. A foglalkozásokat a kezdetek óta Szűcs Andrea tiszafüredi fazekas népi iparművész, a Népművészet Ifjú Mestere vezeti.
– Harmadik éve az egyesületünk támogatásával működik a jánoshidai Hímzőkör. A szakkör vezetője Vasné Sass Katalin hímző népi iparművész. A kör tagjai heti rendszerességgel találkoznak. A szakkörök működését a Csoóri Sándor Alaptól elnyert támogatás teszi lehetővé.
– Az Aszakkör mozgalom keretében idén ismét működik a Nemezelő körünk, melyet felnőtteknek indítottunk és Markótné Molnár Borbála vezeti. A kör tagjai kéthetente találkoznak, és nagy lelkesedéssel ismerkednek a nemezelés rejtelmeivel.
- Népi kézműves programok
– Február 28-án farsangi délutánon vehettek részt az érdeklődők a tiszavárkonyi Alkotóházban.
– A tiszavárkonyi Népművészeti Alkotótelepen 2026. március 28-án tartunk népi kézműves délutánt, mely a húsvétra készülődés jegyében zajlik.
- Országos programokon részvétel
-Egyesületünkből is többen részt vettek a XX. KÁRPÁT-MEDENCEI NÉPI TEXTILFESZTIVÁLON Békéscsabán.
– Egyesületünkből volt olyan tag, aki a XVIII. Élő Népművészet – Országos Népművészeti Kiállítás 2026. Észak – Magyarország és Felvidék régió kiállítására adta be nevezését, és alkotása bemutatásra került.
- Egyesületi élet
Április 11.- én (szombaton) önkéntes munkára várja a vezetőség a tagságot. A feladat, ami előttünk áll: a használaton kívüli fürdőház kitakarítása a törmeléktől, és az udvar díszítése, fák, cserjék ültetése.
- Búcsúzunk
Megrendülten búcsúzunk MOLNÁR JÁNOS (1950-2026) egyesületi tagtól, aki aktív, rendíthetetlen segítőnk volt, különösen a alkotótelep körüli feladatokban számíthattunk rá.
Újra működik a tiszavárkonyi Népművészeti Alkotótelep
Ezúton is tájékoztatunk mindenkit, hogy a tiszavárkonyi Népművészeti Alkotótelep Alkotóháza a tűzesetet követő szakaszosan megvalósuló felújítása befejeződött és újra fogadóképes.
ÚJRA VÁRJUK AZ ÉRDEKLŐDŐ CSOPORTOKAT, akiknek IGÉNY SZERINT, ELŐZETES EGYEZTETÉS ALAPJÁN SZÍNES NÉPI KÉZMŰVES PROGRAMOT BIZTOSÍTUNK.
Szívesen látjuk az intézmények, civil szervezetek csoportjait, tagjait, táborok résztvevőit, legyenek azok gyermekek vagy nyugdíjas klub tagjai. Most csak 1-1 napra tudunk csoportokat fogadni.
JELKENTKEZÉS, IDŐPONT- és PROGRAMEGYEZTETÉS ELÉRHETŐSÉGE:
Molnár Jánosné egyesületi elnök
Tel: +36 30 398 0208
E-mail: megyeinepmuveszetiegyesulet@gmail.com



















