• Csoportos tudásátadás – kiállítások

-Az Aszakkörök befejezték foglalkozásaikat Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében is. Sorozatosan nyíltak meg a szakköri tevékenységet bemutató a helyi kiálltások.

– Egyesületünk ASzakkörei (nemezelő és natúrkozmetika) kiállítás megnyitója 2025. június 3-án volt a tiszavárkonyi Közösségi Színtérben, a települési ASzakkörökkel együtt mutatták be az elkészített tárgyakat.

– A vármegyei kiállítás 2025. június 18-án volt a fegyvernek Művelődési Házban. A kiállítást és szakkörök tevékenységét Molnár Jánosné, egyesületünk elnöke tartotta.

– Júliustól nyári szünetet tartanak az egyesület szakkörei. Ősztől – pályázati eredménytől függően – folytatódnak a gyermek és felnőtt szakköri foglalkozások.

  • Egyesületi tagok kiállításai

Bagossy Sándor fazekas népi iparművész, a Népművészet Mestere, az MMA köztestületi tagja, egyesületi tagunk „Három ország fazekasa” címmel gyűjteményes kiállítása nyílt meg június 13.-án Kecskeméten, a Katona József Múzeum Népi Iparművészeti Gyűjteményében. A kiállítást az MMA Kecskeméti Regionális Munkacsoportja rendezte, ami az évvégéig tekinthető meg a gyűjtemény nyitvatartási idejében.   

  • Területi Príma-díjra jelölés

A vármegyében kihirdették a 2025. évi Területi Príma-díj jelöltjeit. Népművészet kategóriában egyesületünk tagja, Szűcs Judit tiszafüredi fazekas népi iparművész, a Népművészet Ifjú Mestere bejutott a 10 kiválóság közé. Szavazni továbbra is az Új Néplap hasábjain megjelenő szavazó lappal és majd augusztustól a szoljon.hu internetes oldalon lehet, regisztrációs követően, naponta lehet.

Kérjük, aki csak teheti, szavazzon online is Juditra!

  • Egyesületi élet

Az hónap során több település eseményén vettünk részt:

– Törökszentmiklóson, a Tulipános láda meséi – mesefesztiválon a JNSZ Megyei Népművészeti Egyesületet Kerékgyártó Emese népi bútorfestő és Hornyákné Sila Katalin fazekas népi iparművész képviselte. A míves alkotásaik árusítása mellett mesterség bemutatót is tartottak.

– Szolnokon, a Szegő Gábor Általános Iskolában, a DÖK napon Hornyákné Sila Katalin fazekas népi iparművész és Rajtár Ilona gyöngyfűző népi iparművész, mézeskalács-készítő tartott bemutató foglalkozást.

– Ott voltunk Martfűn, a Kézműves Házak Hétvégéjén is.

– Ebben az évben is sikeresen pályáztunk a Csoóri Sándor Alapnál a „Fazekasság Füreden” elnevezésű Mester és inas programra. Szűcs Imre fazekas tiszafüredi műhelyében fogadta a Nádudvaron tanuló fazekasokat, akik a tiszafüredi fazekasságot gyakorolhatták.

– Önkéntes munka a tiszavárkonyi Népművészeti Alkotótelepért

Az elmúlt héten nem kis feladatot vállalt egyesületünk néhány – az alkotótelepért tevőlegesen tenni akaró és ráérő – tagja. A volt fürdőház tetőszerkezete újjáépítéséhez szükséges 6000 darab használt cserepet raktak fel Karcagon teherautó platójára és raktak le Tiszavárkonyban, az alkotótelepen. Egyesületi tagunk, Tóth István karcagi tűzikovács népi iparművész közbenjárására sikerült használt cserepet vásárolni. A szállításhoz szükséges fel- és lepakolást a teherautóra az egyesületi tagok végezték el.

-2025. augusztus 4-9. között rendezi meg egyesületünk az „Újratervezés – gyapjúszövés a XXI. században” elnevezésű országos szövőtáborát. A tábor ideje alatt a résztvevők megismerkednek a fonal- és vászonfestéssel, gyapjúszőttesek hagyományaival, az újra tervezés módjával a mai kor elvárásainak megfelelően.

Részvételi díj: szállással, étkezéssel 57 000 Ft

Jelentkezési határidő: július 10.

  • Újra működik a tiszavárkonyi Népművészeti Alkotótelep

Ezúton is tájékoztatunk mindenkit, hogy a tiszavárkonyi Népművészeti Alkotótelep Alkotóháza a tűzesetet követő szakaszosan megvalósuló felújítása befejeződött és újra fogadóképes.

ÚJRA VÁRJUK AZ ÉRDEKLŐDŐ CSOPORTOKAT, akiknek IGÉNY SZERINT, ELŐZETES EGYEZTETÉS ALAPJÁN SZÍNES NÉPI KÉZMŰVES PROGRAMOT BIZTOSÍTUNK.

Szívesen látjuk az intézmények, civil szervezetek csoportjait, tagjait, táborok résztvevőit, legyenek azok gyermekek vagy nyugdíjas klub tagjai. Most csak 1-1 napra tudunk csoportokat fogadni.

JELENTKEZÉS, IDŐPONT- és PROGRAMEGYEZTETÉS ELÉRHETŐSÉGE:

Molnár Jánosné egyesületi elnök

Tel: +36 30 398 0208

E-mail: megyeinepmuveszetiegyesulet@gmail.com