• Újraindulás

A pandémia miatt félbeszakadt egyesületi programok újraindítását – mi is, mint mindenki más – most, a vészhelyzet feloldását követően fokozatosan kezdjük el. Elsőként június 2-án a Népi Szövő Szakkör foglalkozásai folytatódnak, most heti két alkalommal jönnek össze a szövés tudására vágyó asszonyok a törökszentmiklósi Kézművesházban.

  • Kosárfonó tanfolyam pótlása

A Kosárfonó tanfolyam elmaradt foglalkozásait Szolnokon július 2-től pótoljuk csütörtöki napokon, míg az iskolai szakköreink foglalkozásai csak szeptember közepétől folytatódnak.

  • Elnökségi ülés

Június 10-én elnökségi ülést tartottunk a tiszavárkonyi Alkotótelep udvarán.

  • Tiszavárkonyi Alkotóház felújítása

Június 23-án sajtótájékoztatón jelentjük be a tiszavárkonyi Alkotóház felújításának első üteme befejezését, azaz, hogy van új tető az Alkotóházon, és a felújítás folytatásának terveiről is szólunk.

  • Éves közgyűlés

Július 4-én rendes éves közgyűlésre várjuk az egyesület tagjait.

 

A 2017. januári rendkívüli közgyűlés döntése nyomán az egyesület folytatja az adománygyűjtést a tiszavárkonyi alkotóház újraépítésért.  A felújítás első üteme befejeződött, azaz újra ép tető van az alkotóházon. Most a második ütem megvalósításához várjuk az adományokat.

Kérjük, hogy Ti is segítsétek, karolják fel ezt a kezdeményezést!

 

Az adománygyűjtéshez elkülönített bankszámlát nyitottunk, ami:

A jogosult: JNSZ Megyei Népművészeti Egyesület

TISZAVÁRKONY ALKOTÓHÁZ ÚJJÁÉPÍTÉSE

Bankszámlaszám: OTP Bank Nyrt: 11745004-21413926

Jelentősen nőttek az építőipari árak, most pénzbeli segítségre van szükségünk!

Kérem, segítsetek, hogy építhessünk!