- Alkotótábor
A Hegyaljai Mesterek Népművészeti Egyesülete június végén megtartotta a 2025. évi Alkotótáborát. Az érdeklődők négy szekcióban dolgozhattak.
A kezdő hímzők az úrihímzéssel ismerkedtek, a haladók szintén az úrihímzésben ismerkedtek új technikákkal. Az előbbi oktatását Fofrovics Istvánné az utóbbit Koscsó Istvánné népi iparművészek tartották.
A hímzők segítséget kaptak a tervezéshez, Dr. Illés Károlyné a Népművészet Mesterétől. Előadásában bemutatta, hogyan tudunk a forrásanyagból új alkotást létrehozni.
Ezen kívül még két előadást is hallhattunk Zay Orsolya régész, történésztől a Reneszánsz viseletről és Egervári Márta restaurátortól a Sprang csipkéről. A sprang gyakorlati oktatására is sor került. Kezdetben érdekességként szemlélték az alkotók. A végén már csúcsra került és alig tudott elbúcsúzni az alkotóktól. Ígéretet tettünk, hogy jövőre folytatjuk.
Simkó Fanni bőrékszer készítő volt még a vendégünk, akivel ékköves medálokat lehetett készíteni. A tábor érdekessége volt az ásványcsiszolás, amit Encsy Tamás kőzetgyűjtő és csiszoló munkatársaival: Bogár Róberttel és Pajtás Attilával lehetett készíteni.
Ebben az évben is jól sikerült tábort zártunk.









