• Március 2-án és 3-án a Hagyományőrző Nyitott Kézműves Műhely vendége dr. Illés Károlyné, a Népművészet Mestere volt, aki a trencsényi hímzésekről tartott előadást és szakmai bemutatót. A másfél napos programon lehetőség volt minta gyűjtésre, rajzolásra, az öltéstechnika elsajátítására is.
  • Március 30-án 10-15 óra között lesz legközelebb a megyei hímzők számára szervezett továbbképzés.
  • Március 16-án bensőséges ünnepségen köszönte az Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület vezetősége és Népi Mesterségek Háza gyöngyfűző szakköre tagsága a most leköszönt vezető, Sarkadi Gyuláné népi iparművész 5 éves munkáját. Borika alapítója, első vezetője volt a szakkörnek, sok lányt, asszony vezetett be a gyöngyfűzés rejtelmeibe. A szakkörvezetést dr. Csapóné dr. Riskó Tündének adta át, aki tanítványa volt.
  • Egyesületi tagjaink között a fazekasok, a szövők, a hímzők és egy kosárfonó alkotó jelentkezett a „Komatál-komakedő” elnevezésű Kárpát-medencei alkotó pályázatra. A pályázatot a Hagyományok Háza, a Nemzeti Művelődési Intézet, Lakitelek Népfőiskola Alapítvány, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete ,Népművészeti Egyesületek Szövetsége közösen hirdetette meg. Tagjaink 46 alkotással pályáznak. Az alkotások zsűrizése után kiderül, mely munkák kerülnek bemutatásra Lakitelken a 2019. április 8-án nyíló kiállításon, és kik azok, akiknek a tárgyai díjat is kapnak.
  • Egyesületünk tagja, szövőműhelyünk vezetője, Petrovics Nikolett és Szatmáriné Győri Tünde szövő alkotók közös kiállítása nyílt a balmazújvárosi Semsey Kastélyban március 14-én.
  • 2019-ben Az Európai Művészet és Kézművesség Napjai üzenete „A népi kézművesség, mint a helyi értékek kézjegye”. Ehhez a gondolathoz csatlakozik a Népi Kézműves Alkotóházak Országos Egyesülete, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége a Hagyományok Háza és a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesülete. A mi egyesületünk a „Várjuk együtt a Húsvétot” elnevezésű két napos programot szervezte meg erre a két napra. A kézműves foglalkozások helyszíne a Népi Mesterségek Háza lesz. A Debreceni Egyetem nálunk tanuló külföldi diákjai számára meghirdetett programon mézeskalács sütést és díszítést, tojásdíszítést és tavaszi koszorú készítést tanulhatnak majd a résztvevők.