A Fejér Megyei Népművészeti Egyesület június és július folyamán az alábbi eseményeken vett részt:

  • Június 11-én részt vettünk a Csoóri Fesztiválon
  • Június 24-25-én 2 tagunk képviselte egyesületünket a Tűzzel-vassal fesztiválon, Viasz Zoltán előadást is tartott a népi furulyákról. Ezzel egyidőben Abán elkezdődött az Egyesület által az 1980-as évek végén készített nemezsátor felújítása, javítása, hogy az augusztusi Királyi Napokon méltóképpen állíthassuk majd fel Székesfehérvárott.
  • A VIII. Fafaragó  tábor sikeresen valósult meg Sárbogárdon június 20-24 között.
  • Július 25-én megnyílt Molnárné Tamás Anetta és Deák Jázmin közös fazekas kiállítása, mely a Népművészeti Egyesületek Szövetségének „Mester és Inas” programja záró alkalma is volt egyben. (A program a Csoóri Alap támogatásával valósult meg.)
  • Július 29-30-án folytatódik Abán a nemezsátor javítása, fiatalok közreműködésével.
  • Augusztus 19-21 között részt veszünk a 36. Mesterségek Ünnepén. Bemutatósátrunkat és iparművészeinket, kézműveseinket a Táncsics utcában találják majd az érdeklődők.
  • Augusztus 27-én kerül felállításra Székesfehérvárott az Egyesület nemezsátra, a Királyi Napok rendezvényén.