• Szeretettel várjuk „online műhelyünkben”!

Március végén a honlapunkon és a Fb oldalunkon „Online-műhely” címmel sorozatot indítottunk, folytattuk a sorozatot, mely ma már 50 részből áll. Kézműves tevékenységeket, egy-egy tárgy elkészítését mutatjuk be képekkel, fotósorozattal, videóval, melyeket tagjaink készítenek otthon. Figyelünk a nevezetes napokra, Anyák napjára, Madarak és fák napjára, Gyereknapra, Pedagógus napra, ehhez kapcsolódnak ötleteink is.

A visszajelzések alapján nagy számban vesznek részt „Online-műhelyünkben”, sokan örömmel varrnak, sütnek kalácsot, fűznek gyöngyöt, nemezelnek, hímeznek, saját készítésű videóinkon ismerkednek a körmön fonással, vagy mesét hallgathatnak és közben a meséhez kapcsolódó bábokat készítenek az útmutatások alapján.

Fő szempontunk, hogy az oldalunkra kattintók az otthon fellelhető anyagokból tudjanak elkészíteni tárgyakat gyerekekkel közösen, vagy csak maguknak.

A másik szempontunk, hogy a szakköreinkben dolgozókat sem hanyagoljuk el, és elméleti segítséget, gyakorlati ötleteket adunk nekik, már ahol ez kivitelezhető.

Az „Online-műhelyünkben” megjelent ötletek folyamatosan elérhetőek, így bárki megtalálhatja és megvalósíthatja azokat.

Eseményeinkkel kapcsolatban további képeket lehet megtekinteni a www.fehervarikezmuvesek.hu oldalunkon a Galériában vagy Kézművesek Háza    FB oldalunkon.