• 2022. november 4–5-én Nagyváradon, a Csillagocska Alapítvány székházában került sor a Hagyományok Háza Hálózat I. Partiumi Regionális Találkozójára. Pénteken a Hagyományok Háza és az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány munkatársai ismertették az együttműködések lehetőségeit, majd szombaton a térség szakmai civil szervezeti és hálózati partnerei mutatkozhattak be és tartottak mesterkurzust. A szatmárnémeti Borókagyökér Egyesület csuhémunkákkal és bútorfestéssel, a nagyváradi Bihari Kézművesek Egyesülete gyöngyfűzéssel, a nagyszalontai Sinka István Kézműves Kör szalmafonással, a Bihari Népművészeti Egyesület pedig szűrrátét-készítéssel és komádi hímzéssel vett részt a gyakorlati munkában.
  • 2022. novmeber 5-én, a derecskei Szivárvány Hagyományőrző Egyesület felkérésére a bihari góré játszóházzal és mesterségbemutatókkal aktív részesei lehettünk a szombat délutáni táncházi programjuknak.
  • A Hagyományok Háza ebben az évben is meghirdette pályázatát népi kézművesek, iparművészek, tervezők, designerek, crafterek és egyéni alkotók számára, a „kis feketéhez” illő, a válaszúti Kallós Zoltán Néprajzi Gyűjteményből és a budapesti Magyar Népi Iparművészeti Múzeum gyűjteményéből válogatott műtárgyak motívumAaiból, formáiból és technikai megoldásaiból építkező öltözékkiegészítő szettek és modern öltözékek készítésére. Ebben az évben a sikeresen pályázó alkotók között szerepelt egyesületünk tagja, Nagyné Szabó Ibolya hímző-viseletkészítő. Az októberben bemutatott kollekcióról szóló híradás és a teljes pályázati katalógus az alábbi hivatkozás alatt érhető el: https://hagyomanyokhaza.hu/…/kis-fekete-2022-divatszinhaz
  • 2022. november 19-én, szombaton ünnepeltük a többi tagszervezettel közösen a NESZ 40 éves jubileumát Budapesten, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban. Isten éltesse az alapítókat és valamennyi alkotótársunkat, barátunkat. Mindazokra pedig, akik már elmentek közülünk, hálával és szeretettel emlékezünk!
  • 2022. november 22-én tartotta a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat megyenapi ünnepi közgyűlését Nádudvaron, ahol egyesületünk tagja, Porkoláb Ferenc szűrszabó és szűrrátét-készítő népi iparművész, a népművészet mestere Bocskai István-díjat vehetett át, amihez szeretettel és nagy tisztelettel gratulálunk! Az ünnepi közgyűlés előtt pedig megnyitotta kapuit az „Örökségünk, Nádudvar” című állandó kiállítással a város új látogatóközpontja, melyet a város saját anyagi erejét felhasználva, a területi és települési operatív programból megvalósuló, a „Magyar Szürkék Útja – kulturális tematikus útvonal Hajdú-Bihar megyében” című programra alapozva hozott létre. A kiállítás megvalósításának technikai lebonyolítója a Bihari Népművészeti Egyesület, a kiállítás kurátora pedig Dr. Bihari-Horváth László néprajzos főmuzeológus volt.
  • November 23-án nyílt meg az Életgazdagság című népművészeti kiállítás a Pesti Vigadóban, ahol egyesületünk több tagjának alkotásai is megtalálhatók. A tárlatot a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozata és a Hagyományos Mesterségek Oktatásáért Alapítvány szervezte, a megvalósítás java részét pedig a nádudvari Népi Kézműves Szakgimnázium tanárai és diákjai végezték el. Szeretettel gratulálunk minden szervezőnek, kiállító alkotónak és a megnyitón fellépő előadónak!
  • Az első adventi hétvégén a 60 órás hímző tanfolyam végzősei újra összeültek az Alkotóházban. Már mint az egyesület szakköre folytatják a tanulást és a közös munkát. Még számtalan téma van, amit szívesen megtanulnak, most a debreceni kisbunda motívumait mutatta be Tarsoly Andorné hímző népi iparművész, a szakkör vezetője.