• Készülünk a Kitesszük a szűrét pályázat… IX. Országos szűr-, szűrrátét-, nemezkészítő és szűcshímzés pályázatra Berettyóújfaluban. A beérkezett jelentkezési lapok alapján ebben az évben is változatos és gazdag pályázati anyag bemutatására lesz lehetőségünk. Igen nagy volt a pályázat iránt az érdeklődés: 81 pályázati adatlap érkezett be, összesen 423 tárggyal vagy kollekcióval (ez pontosan kétszer akkora szám, mint két évvel ezelőtt). Köszönjük a Népművészeti Egyesületek Szövetségének és a Hagyományok Házának, valamint a hazai sajtó képviselőinek, hogy hírünket vitték az országban és a határainkon túl is. A zárórendezvénnyel kapcsolatot információkat a járványügyi helyzetet figyelembe véve folyamatosan közzétesszük.
  • Március 9-én, Berettyóújfaluból is célba ért az országos zsűri által még októberben, az Észak-Alföld régióból az országos kiállításra kiválasztott tárgy együttes. Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékből összesen 251 pályamű lesz látható a Hagyományok Házában április 22. és augusztus 24. között.
  • Alkotói portrék a sajtóban:
  1. A Balázs Kézművesház valódi márkanévvé vált a kerámia- és cserépkályha-készítés, valamint a fafaragás terén. Balázs József és felesége, Kati egyesületünk aktív, közösségformáló tagjai. Nevüket már nemcsak Biharban, hanem országszerte jól ismerik. Önként vállalt, de hivatalos kulturális missziójuk révén pedig az országhatárainkon túl is értéket teremtettek. Ezekről olvashatunk a Hajdú-Bihari Napló március 4-i számában, illetve a haon.hu hírportálon megjelent interjúban. https://haon.hu/kultura/helyi-kultura/bakonszegrol-milanoba-es-szabadkara-balazs-jozsef-tortenete-5057092/
  2. A Hajdú-Bihari Napló március 8-i számában részletes interjú olvasható Buglyó Péter kádármesterrel, aki idén 60 éve „fogta kézbe az első kádáripari szerszámot.” Szeretettel gratulálunk ehhez a szép kerek évfordulóhoz! További töretlen munkakedvet és nagyon jó egészséget kívánunk egyesületi tagunknak, hogy még számos alkalommal képviselhessük együtt alkotóközösségünket idehaza és szerte az országban. A vele készült beszélgetés megjelent a haon.hu hírportálon is: https://haon.hu/kultura/helyi-kultura/aparol-fiura-szall-a-kadarmesterseg-latogatas-egy-jozsai-csaladi-muhelyben-5087641/
  3. A Hajdú-Bihari március 11-i számában Gyönyörűné Erdei Judit, egyesületünk alelnöke, a népművészet ifjú mestere mutatja be alkotói, tanári és közösségi szerepvállalásait, valamint a bihari néphagyományok között az egyik legjelentősebbet, a szűrrátét általa is magas szinten művelt technikáját. Az interjú online olvasható a haon.hu hírportálon: https://haon.hu/kultura/helyi-kultura/az-alkotas-oromeert-dolgozik-a-sarandi-szurratetkeszito-5082751/
  • A Nadányi Zoltán Művelődési Ház és a Klimabest Kft. jóvoltából március elején Berettyóújfaluban is megnyílt egy kirakat helyi alkotók és alkotóközösségek számára. Március 18. és március 31. között két hétig Egyesületünk tagjainak munkáiból van lehetőségünk bemutatni egy kis válogatást, reményeink szerint nem utoljára. Köszönjük a lehetőséget a tulajdonosnak és a szervezőknek. A kiállításról és az egyesület jelen életéről röviden beszámolt a március 19-i M5 híradó, valamint részletesebben a Berettyó Televízió is. https://www.youtube.com/watch?v=qy9W5TbTLVw 
  • A Hagyományok Háza Népi Iparművészeti Osztályával 2021. április 14-re hirdettük meg a kihelyezett zsűrialkalmat. A jelentkezés határideje 2021. március 31-ig! A zsűrizés ideje alatt a hatályos járványügyi szabályokat fokozottan betartjuk.

Mindenkinek jó egészséget és töretlen alkotókedvet kívánunk!