• Campus KID

2019. július 19-21. között a Bihari Népművészeti Egyesület részt vett a Campus Fesztivállal párhuzamosan zajló Campus KID-en, Debrecenben a Nagyerdei Kultúrparkban, a Vidámpark területén. A Bihari Góré játszóházzal és mesterség bemutatókkal vártuk a gyerekeket, a családokat és a játékos kedvű felnőtteket.

  • XXI. Országos Felnőtt Csuhéfonó és Kézműves Alkotótábor

2019. július 22-27. között került megrendezésre XXI. Országos Felnőtt Csuhéfonó és Kézműves Alkotótábor az Alkotóházában. Idén Dunakesziről, Rádról, Budapestről voltak táborozóink. A megyénkből, Debrecenből, Püspökladányból, Komádiból, Bakonszegről, Biharkeresztesről, Ártándról, Furtáról és helyből, Berettyóújfaluból zömmel pedagógusok, tanítók, tanárok, óvónők, alkotni vágyó felnőttek. A hagyományos csuhéfonás mellett, a szalma, gyékény technikákkal, valamint a szövéssel, a seprűkötéssel, a tűzzománc készítéssel, nemezeléssel, kosárfonással és a bőrművességgel is megismerkedhettek. Látogatást tettek a Bodorka NépmesePontban. A szakmai tanulmányúton a kiemelt téma a szűrrátét készítés és a fazekasság, agyagművesség volt. Derecskén Porkoláb Ferenc szűrkészítő népi iparművész, a népművészet mestere és Sárközi Béláné szűrrátét készítő népi iparművész mutatta be a mesterséget. Nádudvaron Fazekas István fazekas műhelyében és kiállítótermébe látogattak, itt a korongozást is ki lehetett próbálni. Jártak a Népi Kézművesség Szakiskolájában, majd Hajdúszoboszló a Fazekas házban nézték meg a kiállítást és téglát készítettek.

  • Bihari rátétes szűr készítés

2019. július 21-26 között bihari rátétes szűr készítését tanította Gyönyörűné Erdei Judit a Borókagyökér Egyesületnél Szatmárnémetiben.

  • Játszóházi foglalkozás

2019. július 21-26. között, a Bihari Múzeum Honismereti Táborában játszóházi foglalkozásokat vezetett Oroszné Fekete Zsuzsanna.

  • Rozsnyai Muzeális Gyűjtemény időszaki kiállítás

2019. augusztus 1-én megnyílt egyesületi kiállításunk a Rozsnyai Muzeális Gyűjtemény időszaki kiállítótermében Létavértesen. a kiállítást dr. Tar Károlynénak a debreceni Kézműves Alapítvány kurátora nyitotta meg. Köszönet a lélekemelő és elismerő gondolatokért, a Sárándi Férfi Dalárdának pedig a nagyszerű hangulatért! Ahogy elhangzott: egy tőről fakadunk, és egy célért dolgozunk. Legyen így még sokáig!

  • 33. Mesterségek Ünnepe

2019. augusztus 17-20. között a 33. Mesterségek Ünnepén vettünk részt a Budavári Palota Újvilág kertjében. Nagy érdeklődés fogadta a seprűkötő- és kovács műhelyeket, valamint a Bihari góré játszót.  A 18-án a „folkTREND!” divatbemutató volt az tervezők számára, akik ősi viseleti kultúránkhoz visszanyúlva a XXI. század igényeinek megfelelő ruha-, illetve öltözék kiegészítő kollekciókat hoztak létre. Egyesületünkből Szegény Erzsébet komádi fehérhímzéses menyasszonyi ruhakollekcióját láthattuk. Örömünket fokozta, hogy dr. Halászné Nagy Andrea a Király Zsiga díjat kapott. Szívből gratulálunk Nekik!  Köszönet Német Attila kovácsunknak a kovácsreggeliért, valamint a Bodorka NépmesePontból Rácz Anikónak, hogy a Góré játszóban hallgathattuk meséit! Augusztus 20-án Szent István napján, az államalapítás ünnepén részt vettünk a Mátyás templom előtt kenyérszentelésen.