• A XI. Keceli Fazekas Pályázat Nagydíját Magyar Zita fazekas etnográfus, a népművészet ifjú mestere, népi iparművész, egyesületünk fazekas szakág vezetője vehette át december 14-én. A díjazott alkotások famunkáját Dóra László derecskei fafaragó készítette. 
  • 2018. utolsó eseményeként, az iskolai vándorprogram keretében fogadtunk az esztári iskolásokat. A mézeskalács díszítés és a karácsonyfadíszek készítésével a foglalkozások karácsonyi hangulatban teltek.Boldogan vitték haza a gyerekek, itt készült dióbölcsőbe fektetett apró gyapjúbabákat.
  • Tavaly indult, és idén februárban zárul egyesületünk azon közös szakmai programja, amelyet a Bihari Népfőiskola és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, valamint a Gömöri Kézművesek Társulásával együttműködve valósítunk meg. Ennek eredményeként készülhet el legújabb egyesületi katalógusunk és az év második felében hat tematikus szakmai kiadványunk. 
  • Január 15-én, hímzőinknek konzultációs napot tartottunk, ahol a már meghirdetett pályázatokra készültünk. A Komatál Program – Kárpát-medencei alkotópályázatra egyedi, a tájegységünkre jellemző komakendő létrehozására törekszünk. Ez alkalommal, az egyesületünk által meghirdetett „KITESSZÜK A SZŰRÉT…” VIII. Országos szűr-, szűrrátét-, nemezkészítő és szűcshímzés pályázatára  is készültünk, hiszen, mindkét esetben a jelentkezési határidő január vége.
  • Szakköreink: Az „Egész életen át tartó tanulás biztosítása a Berettyó Kulturális Központ közreműködésével” program keretében, idén is folytatja munkáját a bőrös és hímző szakkörünk. 
  • Időszaki kiállításunk február végéig tekinthető meg az Alkotóházban (Berettyóújfalu, Tavasz krt. 10.), munkanapokon 8.00-16.00-ig. A kiállításban Gyönyörűné Erdei Judit szűrrátét-szakoktató, a népművészet ifjú mestere, népi iparművész munkáit csodálhatják meg az idelátogatók.