• Jubileumi Kárpát-medencei Népi Textilfesztivál– „Lélek és Minta”- pályázati kiállítások

2026. március 6-8 között Békéscsabán rendeztük meg a jubileumi XX. Kárpát – medencei Népi Textilfesztivált, a szakmai konferenciát, s ekkor nyílt meg két helyszínen a „„A „LÉLEK ÉS MINTA – a népi örökség új arca és a szakrális textilek” című pályázati kiállítás mely április 10-ig tekinthető meg.

A konferencián több mint 430 fő volt jelen, de a létszám egyes programelemeknél a 450 főt is elérte. A népi textiles alkotók kétévenkénti legnagyobb seregszemléje, szakmai találkozási alkalma gazdag programot, sok-sok új ismeretet kínált a résztvevők számára, s emellett a szabadidős, közösségi programok is sok érdekességet (A sokszínű Békés megye c. néptáncelőadás, a Balassi Néptáncegyüttes bemutatásában – viselet, tánc, gasztronómia) stb. mutattak fel.

A résztvevők visszajelzései alapján a konferencia és kísérőprogramjai magas színvonalúak, emlékezetesek voltak. A kiállításra az Kárpát –medence legkülönbözőbb településeiről érkeznek szervezett csoportok, illetve egyéni érdeklődők egyaránt.

  • Napsütésben ünnepeltük a Márciusi Ifjakat!

Március 15-én a békéscsabai városi rendezvényen játszóházi foglalkozásokra vártuk az érdeklődőket, kicsiket és nagyokat egyaránt. Az alkalomhoz illő témájú foglalkozásokon többféle anyagból alkothattak a jelenlévők. Hagyományosan népszerű volt a mézeskalácsdíszítés, a kokárda készítés, a fakard készítés, de sokakat vonzott a rézmegmunkálás, a fonás és a csuhézás is. 

  • Rákóczi 350 Emlékév

350 évvel ezelőtt ezen a napon, március 27-én született II. Rákóczi Ferenc, a szabadság fejedelme, akinek tiszteletére intézményi összefogásban jött létre az ünnepi esemény. A Hagyományok Háza a partnerszervezeteinek bevonásával a történelmi Magyarország 19 anyaországi és 7 külhoni helyszínén a népzene és néptánc élő hagyományaira épülő gálaműsorokat és tematikus programokat szervezett a vezérlő fejedelem emlékezetére.

A békéscsabai rendezvény a Hagyományok Háza, a Békés Megyei Néptáncosok Szövetsége Közhasznú Egyesülete és a Békés Megyei Népművészeti Egyesület együttműködésében valósult meg. Életre keltettük Rákóczi fejedelem mestereinek udvarát is ahol megjelentek a kuruc kézműves mesterségek, korabeli viseletek és fegyverek, előadások, zene, tánc, hagyományőrző bemutatók is megvalósultak. Majd a nap végén Ünnepi Gálaműsorral emlékeztünk „Rákóczi öröksége – Néptánc és népzene” ahol néptáncegyüttesek, népzene, mesemondás és kuruc dallamokat is hallhattak, láthattak az érdeklődők. A rendezvény helyszíne a Csabagyöngye Kulturális Központ volt.

Ünnepi alkalmunk a Rákóczi 350 – A szabadság fejedelme elnevezésű emlékév keretében a Közép- és Kelet európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány, a Miniszterelnökség, illetve a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósul meg.

  • Húsvétra hangoló

Második alkalommal rendeztük meg a békéscsabai Vagyonkezelő Zrt. – vel való együttműködésünkben a békéscsabai Térségi Piacon a Húsvétra hangoló programunkat.

A szombati napon többek között húsvéti kézműves foglalkozással – tojásírással és csuhényuszi készítéssel, népzenével és néptánccal vártuk az érdeklődőket, a családokat.  A táncosok a Hétpróbás Néptánciskola növendékei valamint a Rábai Néptáncegyüttes fiataljai voltak. Az eseménysor sokakat megmozgatott, a vásártér rendezvényterén élő zene, kézműves foglalkozás és termelői vásár és közös tánc is várta az ünnepre készülődőket.

  • Gyermekrajz kiállítás és Locsolóvers-mondó találkozó a TÉGLÁ-ban

Hagyományteremtő céllal immáron második alkalommal szerveztük a „Mondj egy verset és öntözz meg minket” elnevezésű húsvéti locsolóvers-mondó találkozót a TÉGLA Alkotóházban. A találkozót Egyesületünk, valamint a városrészben működő oktatási-nevelési és kulturális intézmények összefogásával szerveztük meg. A találkozó célja az ünneplés mellett a hagyományok ápolása volt.

Mindezek mellett gyermekrajz pályázatot is hirdetettük „A húsvéti hagyományok színes világa” címmel.  A pályázat célja az ünnepi hagyományok tovább örökítése mellett a közösségi összefogás volt. A Húsvéttal kapcsolatos élményeiket öntötték rajzba Békéscsaba Jamina városrészében élő 6-9 éves korú óvodások – és kisiskolás korú gyermekek. Az alkotások jól tükrözték, hogy a mai gyerkőcök számára is kedves ünnep a Húsvét.

  • KÉPZÉSI FELHÍVÁS!

Ősszel induló, államilag elismert népi kézműves szakképesítést adó képzések – 2026-2027

Képzéseinkre azok jelentkezését várjuk, akik érdeklődnek a kézművesség, a népi kismesterségek iránt, és akik szakmát és végzettséget szeretnének, vagyis mélyrehatóbban kívánják a népi kézműves szakmák valamelyikét elsajátítani.

Várjuk a PEDAGÓGUSOK, ÁLLÁSKERESŐK és ÉRDEKLŐDŐK jelentkezését, akik az általunk felajánlott szakmákból ismereteket és gyakorlati jártasságokat kívánnak elsajátítani. Szervezetünk olyan képzési lehetőségeket kíván mindenki figyelmébe ajánlani, amelyek a kézművesség múltja során felhalmozódott tudás átadását célozzák.

A foglalkozások vezetői felkészült szakemberek, több évtizedes oktatói gyakorlattal rendelkeznek, neves alkotók. Oktatóink népművészek, szakmájuk elismert és szakavatott ismerői.

A képzések hétvégén történnek, (szombat-vasárnap) melyeket nyári intenzív kurzusok egészítenek ki.

A képzéseket minimum 8 fő jelentkezése esetén indítjuk.

Bővebb információt itt olvasható: www.bmne.hu

  • Nyári Népművészeti táborok Békéscsabán

Egy hagyomány akkor él igazán, ha továbbadjuk – mi pedig immár 37 éve tesszük ezt a Békés Megyei Népművészeti Egyesület közösségével. Nagy örömmel hirdetjük meg az idei Békéscsabai Népművészeti Tábor programját, amely június 29. és július 31. között, öt héten át várja mindazokat, akik szeretnék elmélyíteni tudásukat, kipróbálni kézügyességüket, vagy most ismerkednének meg a népi kézművesség gazdag világával.

A foglalkozások helyszíne ezúttal is az egyesület alkotóháza (Békéscsaba, Orosházi út 8.) – egy inspiráló tér, ahol a hagyomány és az alkotás öröme találkozik.

Az idei táborban 27 különböző népi kézműves szakágban, összesen 47 csoport várja a felnőtteket, gyerekeket és fiatalokat.

Jelentkezés: 2026. június 15-ig, az online JELENTKEZÉSI LAP kitöltésével.

Bővebb információt itt olvasható: www.bmne.hu

  • Képzéseink

Március hónapban is folytatódtak képzéseink, műhelyfoglalkozásaink. A szakképzésekben (hímző, szíjgyártó, csipkekészítő, nemezkészítő, bőrműves, fazekas, kosárfonó, kályhás és takács-szővő) márciusban – előre tervezett módon – online órák keretében is adtunk át elméleti ismereteket, míg az akkreditált képzések és műhelyfoglalkozások résztvevői az alkotóház műhelyeiben kapcsolódhattak be a tematika szerinti óráikba. A szakképzések gyakorlati órái is kontakt alkalmakon valósultak meg.

  • Mentorálás – „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért”

Az NMI által indított aSzakköri mozgalom keretében a nálunk is működő szakkörök koordinálásán túl aktív szerepet vállaltunk a mentorálásban is. Márciusban 17 alkalommal (15 szakágban) történt zoom szoftver segítségével online mentorálás. Ezzel párhuzamosan szakembereink személyes mentorálással is segítik a szakkörök tevékenységét és fogadták mentorainkat a kisközösségek.

  • Szakkörök

Tovább folytatódnak Alkotóházunkban a kézműves szakkörök találkozásai. A bútorfestő, csipkekészítő, gasztronómiai kör, gyöngyékszer készítő, hímző, mézeskalács készítő, nemeztárgy készítő szakkörök folyamatosan tevékenykednek illetve fazekas, rézműves körök is működnek. A szakkörök a találkozási alkalmak vége felé aktívan készülnek a 2026. május 23-án a TÉGLA- ban tartandó Szakköri kiállításra.

  • „Ecsettől a mennyezetig” című kiállításunk Válaszúton

Március 20-án megnyílt „Az ecsettől a mennyezetig” című kiállítás Válaszúton! A tárlat a Békés Megyei Népművészeti Egyesület és a Békés Megye Népművészetéért Alapítvány vándorkiállítása, amely a történelmi Magyarország festett templomkazettáit mutatja be kortárs bútorfestők újraértelmezésében. A különleges gyűjteményben 12 alkotó közel 40 műve tekinthető meg.

  • Duruzsoló

Egyesületünk tagságával a rendszeres kapcsolattartás egyik meghatározó formája a havi rendszerben megrendezett online Duruzsoló.

Havonta egy alkalommal online gyűlünk össze, s megbeszéljük az aktualitásokat, közösen ötletelünk egy-egy eseményünk előkészítésében, illetve kiválasztva egy aktuális témát, arról rövid előadást követően konzultálunk egymással.

Március 16-án is összejöttünk, ahol a nyári táborról, az aktuális programokról és a fejlesztési igényekről, lehetőségekről egyeztettünk.

  • Programelőzetes

Készülünk nyári rendezvényeinkre:

  • május 23-án nyílik meg a TÉGLA Galériában, az alkotóházban működő kézműves szakkörök kiállítása
  • május 29-31 között történik az ONK zsűrizése
  • június 06-án tartjuk a Kézműves Közösségek Találkozóját, Eleken
  • június 20-án rendezzük meg a Szent Iván Napi Vigadalmat Békéscsaba főterén.
  • június 26-28-án a Körös-völgyi Sokadalmat a Gyulai Vár előtti Sokadalmi téren.
  • június 29 – augusztus 02. Öt héten keresztül, 5 napos turnusokban valósulnak meg a nyári táboraink.

 

Szeretettel várunk Mindenkit az eseményeinkre!