- Új – államilag elismert – szakképzések indulnak, szeptember-október hónapban még be lehet kapcsolódni az érdeklődőknek.
Egyesületünk 2025 őszétől 12 népi kézműves szakágban hirdette meg államilag elismert szakképesítésre felkészítő képzéseit, továbbá a népi játék és kismesterségek oktatója képzést, illetve a népi játszóházvezetői tanfolyamot is. Honlapunkon olvasható az új képzési felhívásunk, melynek jelentkezési határideje augusztus végén lejárt, ám a szeptember-októberben elinduló képzésekbe még új jelentkezők is bekapcsolódhatnak. A részletes felhívás és az online jelentkezési lap a www.bmne.hu oldalon elérhető.
- Akkreditált képzések és műhelyfoglalkozások indulnak hamarosan
A Békés Megyei Népművészeti Egyesület és a Békés Megye Népművészetéért Alapítvány a korábbi évekhez hasonlóan, a 2025-2025-ös években is különböző népi kézműves képzéseket és műhelyfoglalkozásokat tervez az őszi, téli és a tavaszi hónapokban.
A kurzusok között lesznek alap- és ráépülő ismereteket nyújtó műhelyfoglalkozások, amelyek elsősorban a választott kézműves szakma gyakorlati fortélyait hivatottak megismertetni, illetve a meglévő gyakorlati jártasságokat fejlesztik. Képzési ajánlataink közé tartoznak majd a Hagyományok Háza által akkreditáltatott tanfolyamai, amelyek a gyakorlati jártasság megalapozása mellett elméleti ismereteket is biztosítanak.
A képzések és műhelyfoglalkozások felhívása és jelentkezési lapja hamarosan honlapunkon lesz elérhető: www.bmne.hu
- Mesterségek Ünnepe
A Békés Megyei Népművészeti Egyesület idén 48 fővel képviseltette magát a 39. Mesterségek Ünnepén a Budai Várban augusztus 17-20 között. Árusokkal, mesterségbemutatókkal, játszótérrel készültünk a jeles alkalomra.
Látványműhelyeinkben a tevékenységek a rendezvény fő témájához – „Viselet és népi ékszer” – bemutatóink. Az árusok mellett, a hímző, rece- és pliszírozás valamint ékszerkészítő műhelyek várták a látogatókat. Helyt kapott még a mesesátor, játszótér is valamint hajfonó műhely. Az eseményt egy csodás kiállítással, a Dél-Alföld viseletkiállításával koronáztuk meg.
A 4 napig tartó rendezvényen több ezer látogató ismerkedhetett a népi kézművesség hagyományaival, s ehhez a Békés Megyei Népművészeti Egyesület is igyekezett hozzájárulni.
Szervezetünk a Mesterségek Ünnepén a napi nyitás előtt olyan saját közösségépítő és ünnepi programjait is megvalósította, mint a hagyományos „keresztelő” az első alkalommal résztvevők számára, vagy a közös megemlékezés és kenyéráldás.
Sokak közös gondolkodása, igazi csapatmunka eredményeképp nagy élményt jelentett minden résztvevőnk számára a rendezvény.
Örömre is volt okunk hiszen az ünnep alkalmából rangos kitüntetéseket vehettünk át, melyek a következők:
A Vigadóban, állami kitüntetésekben is részesültek tagjaink, elismerve kiemelkedő szakmai tevékenységüket és a hagyományőrzés iránti elkötelezettségüket:
– Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesültek Dávidné Gyarmati Zsuzsanna, szövő népi iparművész és Lakatos István fafaragó, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület vezetőségi tagjai.
– Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Bencsik Márta, szalma- és csuhéfonó népi iparművész, Egyesületünk tagja.
– A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Népművészeti Tagozatának Elismerő Oklevelét kapta a Békés Megyei Népművészeti Egyesület. A magyar népművészet életben tartásáért és továbbörökítéséért végzett tevékenységéért, áldozatos közösségformáló munkája elismeréséért.
– A díjat az egyesület teljes tagsága képviseletében Pál Miklósné elnök vehette át, Kékedi László, az MMA Népművészeti Tagozatának vezetőjétől.
– A Népművészeti Egyesületek Szövetsége által alapított Király Zsiga-díjat 2025-ben a népi kismesterségek kiemelkedő műveléséért és a népművészeti mozgalomban végzett példaértékű közösségi munkáért – Jenei Anikó hímző népi iparművész, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület vezetőségi tagja kapta.
– Ezen a napon vehették át a Vándorlegény pályázat nyertesei is az elismerést. Egyesületünkből Kissné Linzenbold Nadin – gyöngyfűző, nemezes – vette át az elismerést, Kolozsvári Istvántól a Népművészeti Egyesületek Szövetségének elnökétől.
Büszkék vagyunk és szívből gratulálunk minden díjazottnak!
- Nefelejcs program
Folyamatosak a Hagyományok Háza, a Petőfi Kulturális Program – „Nefelejcs kör – enyhe demenciával élők szabadidős klubja” program keretében történő foglalkozások, melyben Egyesületünk megvalósítóként vesz részt.
Két helyszínen történnek a foglalkozások. Újkígyóson, az Ezüstág Gondozási Központban és Dobozon a Gondozási Központban tartunk heti rendszerességgel kézműves, illetve néptáncfoglalkozásokat, mely havi egy alkalommal népmese témakörrel is kibővül. Augusztusban a két helyszínen 8 alkalommal valósítottunk meg foglalkozásokat az idős emberek nagy örömére.
- Vendégségben Hövejen
A Polgármester Asszony meghívására örömmel vettünk részt a V. Nyárzáró Vidéki Gasztroprogram és Csipketalálkozón, Hövejen. A rendezvény valóban ünnepi hangulatban telt: a sokszínű programok, a hagyományőrző bemutatók, a kézművesek alkotásai és a gasztronómiai különlegességek mind hozzájárultak ahhoz, hogy igazán különleges napot élhessünk át.
Egyesületünk a Békés megyei szűcshímzés szépségeit vitte el a találkozóra, amely nagy érdeklődést váltott ki a látogatók körében. Mesterségbemutatóval, kiállítással és sok-sok beszélgetéssel mutattuk be e gyönyörű kézműves örökséget. Nagy öröm volt számunkra, hogy a közönség ilyen nyitottan és szeretettel fordult hozzánk, és hogy ennyi érdeklődővel oszthattuk meg tudásunkat.
Külön megtiszteltetés volt, hogy standunkhoz Nagy István agrárminiszter is ellátogatott, aki szintén figyelemmel fordult hímzéskincsünk felé.
Mindemellett mi magunk is nagyon jól éreztük magunkat: rengeteg szép dolgot láttunk, megcsodáltuk a kiállított csipkéket, a helyi kézművesek remekműveit, kóstoltunk finomságokat, és tartalmas beszélgetéseket folytattunk más alkotókkal. Igazi közösségi élményben volt részünk, amely megerősített bennünket abban, milyen fontos a hagyományaink ápolása és továbbadása.
- Külhoni meghívás – Interetno fesztiválon
Az Interetno Fesztivál a Vajdaság egyik legjelentősebb kulturális eseménye, amely nemcsak a magyar folklór értékeit, hanem a világ számos országának népzenei és tánchagyományait is bemutatja. Az évek során igazi összművészeti fesztivállá fejlődött: az autentikus népzene és néptánc mellett kézműves vásár, családi és gyermekprogramok is gazdagítják a kínálatát. 2019 óta az UNESCO és a CIOFF hivatalos védnöksége alatt zajlik, így méltán tekinthető nemzetközileg elismert folklórfesztiválnak. Szlogenje is mindent elárul: „Minden év augusztusában a világ Szabadkára költözik.”
Idén – a rendezők meghívására – két alkotó kézművesünk képviselte egyesületünket, akik bőrműves, valamint gyékény- és csuhéfonó mesterségbemutatóval járultak hozzá a rendezvény sokszínűségéhez. Nagy öröm számunkra, hogy részesei lehettünk ennek a különleges kulturális találkozásnak, ahol a hagyományok tisztelete és a közösség ereje egyszerre mutatkozott meg. Ezúton is köszönjük a meghívást és a vendégszeretetet!
- Újabb Falufa – Pusztamonostor
A Békés Megyei Népművészeti Egyesület fafaragói az elmúlt hónapokban hosszú és elhivatott munkával készítették el azokat a falufákat, amelyek méltóképpen képviselik a helyi közösségek értékeit és hagyományait. Egy újabb Falufát állítottak fel – ezúton – Pusztamonostor településnek. Köszönjük polgármester asszony segítő együttműködését!
- Kiállítás
„Ecsettől a mennyezetig” című bútorfestő vándorkiállításunkat augusztus hónapban Szolnok településen tekinthetik meg az érdeklődők 2025. szeptember 8-ig a Damjanich János Múzeum I. emeleti folyósójának Galériájában.
- Szolgáltatások
Augusztus hónapban kölcsönözhető eszközeinkkel, játszóházainkkal, kreatív népi játszóterünk játékaival, a kosaras körhintánkkal és mesterségbemutatóinkkal álltunk partnereink rendelkezésére. E hónapban Békéscsabán és Eleken vették igénybe szolgáltatásainkat.

















