2024. februárjában 85 esemény zajlott egyesületünk szervezésében, esetenként partnerszervezeteinkkel együttműködésben. 

2024. március 8-10 között Békéscsabán kerül sor a XIX. KÁRPÁT – MEDENCEI NÉPI TEXTILFESZTIVÁL eseményeire, ekkor zajlik a szakmai konferencia, s ekkor nyílik meg két helyszínen a „SZAKRÁLIS TEXTÍLIÁK ÉS SZÍNHANGULATOK” című kiállítás. A pályázati felhívásra több mint 1400 alkotás érkezett be, melyből 932 db a kiállításon is szerepel. Február 3-4-én zajlott a beérkezett pályamunkák zsűrizése, a zsűri 76 db díjat ítélt oda a legmívesebbeknek. Az egyesületi tagok közül közel 20-an önkéntes munkában segédkeztek a leltározásban és a zsűrizés során a textilek mozgatásában, ki- és becsomagolásában stb.

A konferencia gazdag programot kínál a népi textilkultúra szerelmeseinek. A tanácskozásra több mint 400 fő jelentkezett, így további érdeklődőket már csak nagyon korlátozott számban tudunk fogadni. Kérjük, amennyiben szeretne a konferencia munkájába bekapcsolódni, telefonon érdeklődjön, hogy van-e még rá lehetőség (+36 30 299 7789).

Az idei városi jótékonysági bál bevételének egyik kedvezményezettje a Békéscsabai Bartók Béla Kórus Egyesület mellett a Békés Megyei Népművészeti Egyesület lett a szervezők döntése alapján. 1.400.000 Ft-ot vehetett át egyesületünk elnöke, Pálné Anci a polgármester úrtól, Szarvas Pétertől.

Nagyon boldogok és büszkék vagyunk! Boldogok, mert új forrással erősödtünk a céljaink megvalósításához, és büszkék, mert az, hogy a jótékonysági bál bevételének egyik kedvezményezettje lehetünk azt is jelzi számunkra, hogy városunkban fontosnak tartják szervezetünket, elismerik törekvéseinket.  Köszönjük a város vezetőinek, képviselőinek, akik lehetséges kedvezményezettként gondoltak ránk, s köszönjük mindazoknak, akik jótékonyan hozzájárultak a bál bevételének növekedéséhez, így szervezetünk támogatásához!

Érkeznek a jelentkezések a Vándorlegény Gyermek- és Ifjúsági Népi Kézműves Pályázatra. Sajnos nem könnyű az érintett korosztályok elérése és ösztönzése, segítése az alkotómunkára, de tagjaink és a régió alkotói közül sokan, sokféle módon megpróbálják, így számítunk rá, hogy tovább emelkedik még a résztvevői létszám, s míves alkotások érkeznek majd be.

Már megkezdődött a nyári Körös-völgyi Sokadalom előkészítése is, lezajlott az első egyeztető megbeszélés a partnereinkkel.

A békéscsabai Koós Károly Szakképző Iskolába kaptunk meghívást február 12-én, ahol előadást tartottunk a népi kézművességről, hagyományainkról, illetve játszóházi foglalkozásokba kapcsolódhattak be az érdeklődők.

Szakköreink – rézműves, fazekas, kézi hímző, bútorfestő, csipkekészítő, mézeskalács díszítő, szövő, nemezes – folyamatosan működnek, kéthetente találkoznak, s alkotnak együtt a kisközösségükkel, már készülnek a tavasz végi kiállításra. A Lencsési Általános Iskolában 5. osztályosok részvételével zajlik szakkörünk, kéthetente 20 fővel. A népi étel klubunk tagjai is találkoztak február, s a közös-sütés főzés végén együtt fogyasztották el az elkészült étkeket (palócleves és fánk).

Képzéseink, műhelyfoglalkozásaink részben jelenléti alkalmakkal, részben pedig online elméleti órákkal zajlanak. Minden hétvégén több csoport (4-6) tart órákat a tematikájuk szerint haladva. Aradi partnerünknél is folyik képzés, februárban csuhé és bőrműves alkalmak valósultak meg. 

Az NMI által indított aSzakköri mozgalom keretében a nálunk is működő szakkörök koordinálásán túl aktív szerepet vállaltunk a mentorálásban is. Februárban is 12 alkalommal (12 szakágban) történt zoom szoftver segítségével online mentorálás.

A Hagyományok Háza koordinálásával, az NMI helyi mentorálásával bekapcsolódtunk a Kulturális és Innovációs Minisztérium kezdeményezésével indult Térségi Kulturális Szolgáltatások Mintaprogram feladatellátásba, a Nefelejcs program egyik megvalósítójaként.

Újkígyóson, az Ezüstág Gondozási Központban tartunk heti rendszerességgel kézműves, illetve néptáncfoglalkozásokat, mely havi egy alkalommal népmese témakörrel is kibővül. Februárban 4 alkalommal valósítottunk meg foglalkozásokat az idős emberek nagy örömére.

Szolgáltatásainkat több szervezet is igénybe veszi rendszeresen, illetve alkalmanként. Játszóházakat tartottunk, illetve kiállításaink is több helyen láthatóak.  Ecsettől a mennyezetig című kiállításunk, mely a bútorfestők által készített mennyezetkazettákat mutatja be, immár a 17. helyszínre vándorolt, jelenleg Budapesten látogatható.