2021 januárjában folytatódott a november 10-én életbe lépett gyülekezési tilalom miatti, kényszerpihenő közösségeink, csoportjaink többsége számára.
Természetesen, ahol erre lehetőség nyílt, az online kapcsolattartás formái éltek, s ha személyesen nem is, de legalább a Zoom segítségével lehetőség nyílott a véleménycserére, tudásátadásra.

A jelenleg futó képzések és közösségi programok átszervezése folyamatos, ám valójában majd akkor tudjuk ezt lezárni, ha a veszélyhelyzet végét látjuk.

Az EFOP-3.7.3-16-2017-00075 „Használható hagyományok – népi kézműves tudás átadása” című projekt keretében két szakágban– bútorfestés, nemezkészítés – folytatódott az e-learning keretrendszer és tananyagfejlesztés, heti rendszerességgel zoom-os megbeszélések történtek, illetve hétvégenként a filmek felvétele zajlott. Január végére a forgatások befejeződtek, jelenleg az utómunkálatok folynak, ám hamarosan, márciustól már „élesben” működik a rendszer.

Meghirdettük a Csoóri Sándor Alap támogatásával indítandó képzéseinket és műhelyfoglalkozásokat. 3 db 60 órás és 1 db 120 órás akkreditált képzést, két e-learning módszertannal megvalósuló műhelyfoglalkozást és 13 db 15-30 órás alap- és ráépülő ismereteket nyújtó műhelyfoglalkozást hirdettünk meg. Számunkra is nagy meglepetést okozott, hogy alig több, mint 2 hét alatt a meghirdetett képzéseinkre 360 jelentkezés érkezett Magyarország 13 megyéjéből és határainkról túlról. Több képzés esetében két csoportot is indítanunk szükséges, hiszen a jelentkezők száma akár 50 főt is elért.
Képzéseinket az eredeti ütemezéssel tervezzük indítani, bár a járványügyi helyzet miatt folyamatosan készenlétben állunk az átütemezésre is.

OKJ-s első- és másodéves képzéseink folytatódtak, részben online elméleti órákkal, részben pedig jelenléti gyakorlati oktatással. Képzési csoportjainkkal együtt mi is türelmetlenül várjuk már azt, hogy korlátozások nélkül lehessünk együtt.

A „háttérmunkáink” is folyamatosak, a megjelenő pályázatokra igyekszünk benyújtani projektterveinket, a már megvalósult programok esetében pedig a pályázati elszámolásokat készítjük el.

A januárban megtartott egyesületi vezetőségi ülésen új terveink is születtek, s erről a tagság véleményét is kikértük. Így fogalmazódott meg az az igény, hogy tagjaink számára lehetőleg havonta szervezzünk kötetlen, vagy valamilyen eseményhez kapcsolódó találkozási, beszélgetési lehetőséget. A tervezett együttléteket „Duruzsolónak” neveztük el, mely magába foglalja – szintén új ötletként – a Tégla Galéria kiállításainak megnyitóját, továbbá az aktuális feladatok megbeszélését, a jeles napokhoz tartozó szokások felelevenítését, a közös főzéseket stb. Az első alkalmat (amennyiben a járványhelyzet megengedi) május végére ütemeztük be.

Új és újrainduló eseményeink, képzéseink háziasszonyi teendőit tagjaink önkéntes munkában látják el, az erre történő jelentkeztetés is megkezdődött.

Reméljük, a belátható jövőben személyesen is találkozhatunk, beszélgethetünk, kezet foghatunk, megölelhetjük egymást!