• „Vándor Fazekasinas” Tehetséggondozó Program

A 10 éven át „Vándorló Fazekas Segédek” címmel sikeresen működő pályázatunk elé a pandémia erős akadályt gördített. 2022-ben kicsit megújítva életre keltettük az eredeti formáját és célját megtartva, „átkeresztelve” ezt az elnökünk, Horváth Ágota ötletéből született programot.

Idén, 2023-ban egy hosszú hétvégén gyűltünk össze Pécsett a Cuháré Közösségi és Alkotóházban, amit egyesületünk tart fenn már 2010 óta.

2023. október 07-én Deák Jázmin, a 2022. év „Vándor Fazekasinasa” tartott vetítőképes beszámolót és hozta el a befogadó mesterek műhelyeiben készített csodaszép edényeit, majd felavathattuk az idei vándorunkat is Sárközy Lucát, aki Győrből érkezett és családján kívül mestere Gyarmathi Zsuzsa is elkísérte. Luca a Kovács Margit Iparművészeti Szakközépiskola és Szakiskola tanulója volt. Ő egy éven belül 13 fazekasmester vendége lehet egy-egy hétre tanításra, teljes ellátással. Boldogok vagyunk, hogy a fazekasok életben tartják ezt a remek lehetőséget immáron 13 éve. Ez annál is nagyobb dolog, mert ez a lehetőség felajánlás, önként vállalt „adomány” a jövő fazekasai közül évente egynek-egynek. Ezúton is köszönjük nekik.

Az ünnepélyes avató után szakmai program következett. Idén Pécs leghíresebb „fazekasa” volt a főszereplő, Zsolnay Vilmos életéről és munkásságáról hallhattunk.

Másnap, október 08-án a Zsolnay Negyedbe látogattunk el, ahol Németh Zoltánné (egyesületünk alelnöke) tartott tárlat és gyárvezetést, aki hosszú ideig kiváló dolgozója volt a Zsolnay Porcelángyárnak.

Egyesületünk évi programjai közt az egyik legkedvesebb nekünk ez az őszi fazekas találkozó. Jó „szakmázni”, de jó barátkozni, oldottan beszélgetni is.

Reméljük, hogy még sokáig fenn tudjuk tartani ezt a pályázatot. Idén az egyesületünkön kívül támogatást kaptunk a Magyar Művészeti Akadémiától és Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatától is.

Szeretettel hívunk és várunk mihozzánk jövőre is mindenkit, rendszerint az október első hétvégére tervezzük ezt a programot.