- III. Kalotaszeg kincsei országos találkozó
2025. március 8. szombat
Az Apáról Fiúra Népművészeti és Kézműves Egyesület és a Kalotaszegi Barangolók Alkotócsoport harmadik alkalommal hirdet különleges programot, a népi ékszerkészítők, népi tárgyalkotó iparművészek, viseletkészítők, néptáncosok, és egyénileg alkotó érdeklődők számára a kalotaszegi magyar népviseletek, valamint a gyöngy kultúra széleskörű megismertetésére.
Helyszín: Ipolyi Közművelődési Központ
Pontos cím: 5200 Törökszentmiklós, Pánthy E. u 2-6.
A kalotaszegi színes viseletet szinte mindenki ismeri, viszont előadóink segítségével szeretnénk bemutatni a résztvevőknek minél több szempontból a legapróbb részletek megvilágításával.
A konferencia célja a korábbi alkalommal megrendezett találkozókkal összhangban az, hogy az előadások által a résztvevők szakmai ismeretei bővüljenek, a műhelyfoglalkozások segítségével pedig technikai ismereteket, tudást szerezhessenek a kalotaszegi viselet részét képező, gyönggyel hímzett ruhadarabok hagyományos módon való készítéséről.
A tudásátadás részeként egy kiállítás keretében szeretnénk bemutatni az egyesületben működő „Kalotaszegi barangolók” alkotócsoport több éves munkáját a legújabb alkotásaikkal kiegészítve.
A tárlaton azokat a színes és változatos megújításra törekvő darabokat, melyek a kalotaszegi népművészeti alkotások motívumaiból, formáiból és technikai megoldásaiból építkeznek oly módon, hogy a mai funkciók által új formát öltenek.
E konferencia a jelen és a jövő generációjának szól, a hagyományok megismertetésével, az ízlés formálásával segítve a népművészeti tárgyi anyanyelvünk régi és új értelmezését.
Terveink szerint a konferencia a tudás megosztásról, tartalmas, részletes, informatív előadásokról, az együtt gondolkodásról fog szólni.
Reméljük sikerül az együttlét alatt mélyen elgondolkodtató témákat boncolgatva tudásban gazdagító, színes élményt biztosítani és a bemutatni kívánt szépségek által felemelni az ember lelkét.
A találkozó kalotaszegi gálával zárul, ahol a viseletmustrát és a divatbemutatót zene, a tánc egészíti ki.
A konferencia kezdéséig ajánljuk figyelmükbe a 2023-as Kalotaszeg Kincsei országos találkozó összefoglaló videóját:
https://www.youtube.com/watch?v=K-fTcmY1zlI