• Kemencével a gasztronómia hagyományok nyomában

Régóta, talán 4 éve, hogy először egy közgyűlésen fogalmazódott meg bennünk, hogy a kézműves mesterségek ismeretén túl  szeretnénk egy kemencét amely segítségével a gasztronómiai hagyományokat adjuk át a felnövekvő nemzedéknek.

4 éven keresztül helyi általános iskolák osztályai és óvodás csoportok gyűjtöttétek nekünk a kupakokat, leadtuk, s az ára egy alaptőkét jelentett számunkra a megvalósításhoz. 2019-ben nekifogtunk, lebetonoztuk a helyét, s már majdnem megépült, de hiányzott néhány dolog, ami miatt végül nem valósult meg.

Aztán 2020. januárjában megtalált bennünket egy pályázati felhívás, ahová le is írtuk az elképzeléseinket. Az Alternatív Közösségek Egyesületének Tedd jobbá pályázatán a Kemencével a gasztronómiai hagyományok nyomában című projektünk nyertes lett.

Ha nincs vírus már a száradási szakaszban lenne a kemence a csikótűzhely, a bográcsoló és a kürtöskalácssütő. De volt, így aztán kicsit halasztódik a projekt, mely azon kívül, hogy Szíj Zoltán kemenceépítő és Gulyás László ács, tetőfedő segítségével, egyesületi és közösségi összefogással felépül, még számtalan lehetőséget tartogat az egyesületi tagokon túl mindenki számára.

Közben új helyet kellett találni az épülő objektum számára. Hosszú online beszélgetések, tervezések, közös gondolatcsere után elkészült a terv és június 20-án megtörtént az új hely kijelölése is az 5 éves Alkotóházban. A terveink szerint október 17-én felavatjuk a nagyközönség számára is.

  • Inasképző – tudásátadó hétvégék az Alkotóházban

A Covid-19 vírus bennünket sem kímélt, s a mi egyesületünknek is be kellett a kapuit zárni.

Voltak már elindult képzéseink, s olyanok is amelyek már éppen a kezdés állapotában álltak, s pár nap hiányzott a kezdésig. Befagyasztottuk a projekteket és vártunk a lehetőségek megnyitására.

Majd az újra nyitás kapujában facebook csoportunkban szavazással döntöttük el mit szeretnénk az elkövetkező félévben.  A választás arra esett, hogy ebben az évben nem tartunk tábort, viszont folytatjuk, újra indítjuk Csoóri Sándor Program által támogatott képzéseket, szakköröket.

Így a viseletkészítők már júniusban újra tudtak találkozni, míg a fafaragó hétvége a pedagógus képzés, a szakkörök, alkotókörök júliustól folytatják a tudás megszerzését.

Újra meghirdetésre kerül a nemezelő és gyertyás hétvége, melyre várjuk a jelentkezőket.

  • 5 éves az Alkotóház

Május 24-én 5 éves lett az Alkotóház, melynek megünneplése most nem sikerült.

Ugyanakkor tagjaink egy kicsiny videóval próbálták összefoglalni azt 5 évet melyet Törökszentmiklóson a Kutas Bálint u. 7 szám alatt tölthettünk el.

A fiatalság YOUTUBE csatornát készített, melyre ezentúl fel fognak kerülni az egyesülettel kapcsolatos videók.

A születésnapi link