Zala Megyei Népművészeti Egyesület eseményei

Zala Megyei Népművészeti Egyesület eseményei

  • A Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködésben május 3-án NIT zsűrit tartottunk Zalaegerszegen a Kamarák Házában. A minősített tárgyakból „Tavaszi termés” címmmel kiállítást rendeztünk szintén a Kamarák Házában, mely május 4-június 3. között tekinthető meg.
  • Egyesületünk a Gébárti Kézművesek Háza mellett társszervezője volt a május 16-án, Pünkösdhétfőn megrendezett Magyar – Horvát Családi Pünkösd, Népi Hagyományőrzők Fesztiváljának. A Zalai Kovács Stúdió tagjai egész napos mesterség-bemutatót tartottak. A Zala Megyei Népművészeti Egyesület meghívására horvát kézművesek érkeztek a rendezvényre. Az alkotóház udvarán felállított sátrakban, a kirakodóvásárban egyesületünk tagjai árusították termékeiket. Dulics Margit tagunk kosárfonó mesterség-bemutatót tartott, a szálasanyag műhelyben Takács Andrea vezetésével szalma pünkösdi királynőt, Nagyari Katalin segítségével gyékénylovacskát készíthettek az érdeklődő látogatók. Fotókat Seres Péter készítette.
  • Egyesületünk a Népművészeti Egyesületek Szövetsége Faműves Szakbizottságával, a Gébárti Kézművesek Házával 2016. május 27-28-29-én, immáron negyedik alkalommal rendezi meg a Zalaegerszegi Országos Faműves Konferenciát, amit pályázattal egybekötött kiállítás kísér. A konferencia célja a magyar népi kézművesség faműves hagyományainak bemutatása, továbbéltetése, a szakterület problémáinak megvitatása, pályázati, bemutatkozási és tanácskozási lehetőség az országban tevékenykedő, faművességgel foglalkozó közösségek és egyéni alkotók számára.
  • Hagyományos tárgyak továbbélése és a gyermekvilág c. kiállítás 2016. május 27-június 25. között tekinthető meg a Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ Gönczi Galériájában (8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21.).
  • Egyesületünk nyári táborainak felhívásai megtalálhatóak és jelentkezési lapjai letölthetőek a zalanepmuveszet.hu oldalról, melyre folyamatosan várjuk a jelentkezéseket.

Táborainkat a zalaegerszegi Gébárti Kézművesek Házában rendezzük meg.

– június 13 – 19. II. Országos Kovács Tábor (Szervezők: Zala Megyei Népművészeti Egyesület, Magyarországi Kovácsmíves Céh)

– július 4-9. Háziipari fonó tábor

A rokkajavítástól a fonásig – Országos komplex jellegű fonó tábor

– július 11-15. „Élet a jurtában” – Régiós Nemeztábor – jurta felújító tábor

Önkéntes fiatalokat és felnőtteket várunk!

– július 11-16. „Háziipari örökségünk, az aratókoszorútól a melencéig”

Országos Szalmakötő és Fafaragó Tábor