Szakmai Bizottságok eseményei

Szakmai Bizottságok eseményei

Berzeviczy-Fehér Jánosné – Viseletkészítő Szakmai Bizottság

Bocsi Éva alkotásait három éve Nógrádikummá választották

Bocsi Éva babakészítő és népi iparművész otthonában több mint száz kazári és vizslási népviseletbe öltöztetett baba idézi vissza az 1880-1960 közötti időszak viseletváltozásait és a palócok falusi hagyományait. Alkotásaival a népművész mintegy 150 hazai és külföldi helyszínen bemutatkozott már, s számos szakmai elismerés koronázza egyedülálló munkásságát.

Salgótarján Bocsi Éva talpig népviseletben fogadta hírlapunkat salgótarjáni családi házának kapujában, hogy közelebbről is bepillantást engedjen saját kezűleg készített babáinak világába. Hatalmas mosollyal az arcán invitált bennünket az egyedi alkotások otthonául szolgáló varázslatos helyiségbe, s a szánk is tátva maradt, amikor beléptünk a közel sem hétköznapi szobába. Szemben egy hintaszék látványa idézte vissza a régi időket, míg balra egy ember nagyságú népviseletes bábu és egy hatalmas kézzel barkácsolt parasztház vonzotta a tekintetünket. A szoba többi részét üvegszekrények ölelték körbe, amelyekből megannyi népviseletbe álmodott baba mosolygott vissza ránk.

A népművész kérdés nélkül kezdte el feltárni múltjának darabkáit, amely a helyiség atmoszférájával vegyülve szinte visszarántott minket egy már lassan feledésbe merülő palóc világba. Képszerűen rajzolódtak ki előttünk a 1880-1960 közötti időszak falusi viseletei, de a helybéli népszokások is sorra elevenedtek meg egy-egy babához fűződő történetet hallgatva.

– Vizsláson születtem, de az édesapám és az anyai nagyanyám kazáriak voltak. A nagyapám csodaszép parasztházában nevelkedtem, népi bútorok és népviseleti ruhák között. A nagymamám és a dédnagyanyám a falu messze földön híres öltözeteiben jártak, amely már kislányként ámulatba ejtett… – kezdte Bocsi Éva, miközben a csodaszép babákon szemléltette a viseletek korszakok, generációk, ünnepek és családi állapotok szerinti változását.

Éva már apró gyermekként tűkön ülve várta a vasárnapokat, hogy a nagymama felnyissa a viseleteket rejtő ládikát. Ilyenkor az unoka is mindig felpróbálhatott egy-egy kendőt vagy gangát.

– Már háromévesen megismerkedtem a kézimunkázással, esténként a család női tagjait néztem szövés, fonás és hímzés közben. Ők adtak először tűt és fonalat a kezembe, mondván: nekem jó szemem van a cérna befűzéséhez – emlékezett.

– Négyéves koromban hímeztem egy terítőt, amit édesanyám az ötvenedik születésnapomra bekereteztetett. S az élet bármerre is sodort, a kézimunkázás mindig a kedvenc elfoglaltságom maradt.

Éva az 1970-es években – a kivetkőzések utolsó hulláma idején – az édesanyjával gyűjtőmunkába kezdett. Kazárt és Vizslást járták, hogy a régi ruhákat és a használati tárgyakat megismerhessék. A ruhák száma otthonában több százra rúg, amelyek egy részét máig magára ölti a jeles alkalmakkor. A begyűjtött darabok másik feléből a babák viselete készül.   

– Édesanya az egyik születésnapomra szeretett volna készíttetni egy népviseletes babát, ám a híres kazári babaöltöztető nem készült volna el vele idejében. Ezután saját kezűleg alkotta meg az ajándékomat, majd sorra jöttek a megrendelések – mesélte Éva.

S miután Éva anyukája már nem győzte egyedül a babák készítését, lánya segítségét kérte. Eleinte csak a gangákat hímezte, majd egyre több ruhadarabot ő varrt. Alkotásaikhoz eleinte csak a fejet és a csizmát vásárolták, minden más a kezük munkáját dicsérte. A népművész a babaöltöztetés közben vette a fejébe, hogy az egyedi figurákat elviszi zsűriztetni. A Hagyományok Házában azonban azt mondták: tetőtől talpig saját készítésűnek kell lennie a műremeknek.

 – A gyermekkori emlékeimre hagyatkozva papírmasé technikával elkészítettem egy babafejet, amely végül hatalmas elismerést kapott – mutatott rá a babára.  

Éva már ezelőtt is sok ismerettel rendelkezett a kazári-vizslási népviseletekről, ám ezután elmélyedt a kutatómunkában. Nem volt olyan asszony a falvakban, akit ne kérdezett volna meg a régi szokásokról.

A babakészítő 2008-ban munkásságáért megkapta a népi iparművész címet, s ekkor lépett be a Palócföldi Népi Iparművészek Egyesületébe is.

– Számos elismerés mellett nyolc éve megkaptam az Év Hagyományőrzője díjat, míg 2016-ban a palóc világtalálkozón megkaptam az észak-magyarországi népcsoport legrangosabb elismerését, a Szeder Fábián-díjat. Mindezek mellett kétszer neveztem a Magyar Kézműves Remek díjra, amelyet mind a kétszer oda ítéltek – emelt ki párat érdemei közül a babakészítő.

A babákat 2015-ben Nógrádikummá választották. Éva eddig mintegy 130 hazai helyszínen mutatta be az utánozhatatlan nógrádi értékeket, de Szlovákiában, Olaszországban, Lengyelországban és Horvátországban is csodájára jártak már munkáinak.

– Egyszerre vagyok kicsit cipész, fodrász és varrónő, ám a kézügyesség türelem nélkül, mit sem érne… – mosolygott az alkotó.

Bocsi Éva e mondatokkal kísért ki bennünket „babaházának” meseszerű világából, abból a szobából, ahol egyszerre kel életre a két nógrádi falu múltja és kultúrája.

Bocsi Éva az általános iskolát Vizsláson végezte el, majd a salgótarjáni Közgazdasági Technikumban érettségizett. Ezt követően is a megyeszékhelyen folytatta tanulmányait, a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán. Amióta férjhez ment Salgótarján az otthona, házasságából két fia született. István a pécsi műszaki főiskolán végzett, jelenleg egy középiskolában tanít. Edvin Szegeden tanult, majd a Testnevelési Egyetemen golfedzőként végzett.  A népművész a győri babaversenyen ötször indult, ahonnét négyszer első és egyszer harmadik lett. Négy évvel ezelőtt Aranykoszorús Babakészítővé választották. A Magyar Kézművességért Alapítvány pályázatain tizenkétszer vett részt, amelyen mindig díjazták. A nógrádi közgyűlés 2015-ben Nógrád Megyéért díjat adományozott az iparművésznek eredményes munkájáért. A népviseletes alkotások mellett előszeretettel készít csuhébabákat is.