Matyó Népművészeti Egyesület eseményei

Matyó Népművészeti Egyesület eseményei

Nagy sikerrel zajlott augusztus első hétvégéjén a Matyóföldi Folklórfesztivál Mezőkövesden. Ebben az időben került megnyitásra a Cselekvő Közösségek projekt keretében megvalósult „Képzeld el!” című kiállítás megnyitójára, ahol a matyó hagyományok a szokásostól eltérő bemutatása is szerepet kapott. Fotók, grafikák, versek, mesék mellett természetesen a népművészeti kincsünk is megjelent a bemutatott tárgyakon. A háromnapos fesztiválon török, mexikói és német folklórcsoportok kívül Felvidékről mintegy 70 fő, 6 művészeti együttes volt a vendégünk. Természetesen szerepeltek a helyi matyó táncosok, valamint a Budapesti Vadrózsák Együttes, ill. a Tököli Horvát Táncegyüttes mutatta be műsorát. A Hadas alkotóházaiban, udvaraiban mesterségbemutatók, játszóházi foglalkozások várták a közönséget.