M-ART eseményei

M-ART eseményei

  • Kiállítások novemberben és decemberben

Jászlak a nagyvilágból címmel a M-ART szervezésében nyílt meg november 5-én Radetzky Jenőné bútorfestő népi iparművész különleges betlehemgyűjteményének kiállítása a Művészetek Házában. A tárlatot maga a gyűjtő ajánlotta a megnyitó közönségének figyelmébe, közreműködött Berki Lilla népdalénekes és Varró János népzenész.

A tárlaton a világ minden részéről, több évtizeden át gyűjtött betlehemek mellett természetesen Radetzky Jenőné több saját munkája is látható volt.

 „ Amikor felkértek erre a kiállításra, elgondolkodtam, miként lettem gyűjtő. Ha nem is tudatos, értékes és régi darabokra vadászó, megszállott gyűjtő, de mégis tulajdonosa ennek a betlehemseregletnek, amit most szeretettel ajánlhatok figyelmükbe – mondta bevezetésként a gyűjtemény gazdája.  – Talán minden azzal az egyszerű, fekete jászolban alvó viasz Jézuskával kezdődött, amit a bejárat mellett lehet látni, és ami gyerekkorunk karácsonyfái alatt, papírfigurákkal körülvéve ragyogta be az ünnepet. Szerető családban megélt, szegénységében is boldog gyerekkorom Jézuskáját testvéreim nekem adták, én őrzöm és teszem féltő gonddal most is minden évben a fa alá. Már gimnazista voltam, amikor egy igazi, “sokszereplős”, sőt, zenélő betlehemünk lett… Igyekeztem évről évre más-más megfogalmazásban, a néphagyományra támaszkodva, néha a családi emlékekre építve formába önteni a karácsonyi történetet – a megoldások száma végtelen. Lassan arra ébredtem, hogy sok betlehem vesz körül, és amikor távoli vidékekre utazom, szívesen nézegetek és vásárolok belőlük. Vonzalmamat ismerik barátaim, kézműves társaim is, és egyre többször kapok tőlük is betlehemet ajándékba – a legutóbbit éppen fél órával ezelőtt, az itteni kollégáktól. Valahogy így váltam gyűjtővé… Mostanra 144 van belőlük.”

  • 2018. december 6-án megnyílt a M-ART és az MMK hagyományos kiállítása – Szép jelen, szép csillag, szép napunk támadt címmel.

Belépve garantált az adventi, karácsonyi hangulat. Sevella Zsuzsanna nagy gonddal, minden apró részletre figyelve s a közelgő ünnephez is kötődő tárgyak szépségét kiemelve rendezte be a tárlatot, egy-egy részlettel megidézve az otthon melegét az ünnep hangulatát.

A Magyarországi Alkotóművészek Közép- és Nyugat-dunántúli Regionális Társasága idén is adventi pályázatot írt ki, az erre beadott, zsűrizett, válogatott alkotásokból állt össze a kiállítás anyaga. Az érdeklődők közel negyven alkotó száztíz, iparművészeti és népi iparművészeti tárgyát láthatják.

A kiállítás megnyitóján Berki Lilla népdalénekes által előadott énekek teremtettek még ünnepi hangulatot. Gonda Emma művelődésszervező ezután elmondta, mennyire fontos az alkotóművészek társasága által kiírt pályázat és megmérettetés a megye s a régió iparművészei, népi iparművészei számára.  Két zsűri bírálta az alkotásokat az iparművészeti zsűrizést a MANK – Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. által felkért szakemberek, a népi iparművészeti zsűrizést a Hagyományok Háza által felkért szakemberek végezték.

  • MintaKINCStár szakmai nap Csákváron.

2018. október 15-én ötödik alkalommal szervezte meg a MintaKINCStár szakmai napot a Fejér Megyei Művelődési Központ és M-ART. Csákvári, székesfehérvári, martonvásári, enyingi, szentendrei résztvevőink között voltak pedagógusok, közművelődési szakemberek, fazekasok is.

Szakmai napjaink célja, hogy a sok nemzedéken át létrehozott közösségi hagyományt megismertessük a résztevőkkel. Fel kívánjuk hívni a pedagógusok és közművelődési szakemberek figyelmét a népi kismesterségekre, s arra, hogy milyen módon, eszközökkel, módszerekkel tudnak a gyerekeknek és a fiataloknak szakértő segítséget nyújtani a téma megismeréséhez. Programunkkal arra törekszünk, hogy a résztvevőknek minél több alkalmuk legyen az élményszerű megismerésre, a cselekvő, alkotó részvételre.

Idén ősszel témánk a fazekasság volt. A „Kis korsó, nagy korsó, torkomat újító, ruhám rongyosító” című programra a csákvári Vértes Múzeumba vártuk az érdeklődőket. Helyszín választásunkat indokolta, hogy Csákvár volt a XIX.-XX. század elején a Dunántúl legnagyobb fazekas központja. A mesterség fénykorában, 1833-ban 193, 1900-ben 131 önálló mester forgatta műhelyében a fazekaskorongot. Dolgoztak itt fazekasok, tálasok, korsósok, kályhások.

Ujcz Ágnes, a Fazekas-házat működtető csákvári származású fazekas mester mesélt a „hazatérés” körülményeiről, a munka beindításáról és a közeljövő terveiről. A szakmai nap résztvevői ezek után közösen megtekintették a Vértes Múzeum fazekas gyűjteményét. Ágnes szakértő módon mesélt a tárgyak eredeti használatáról és készítésükről. A fazekasság múltjáról, a csákvári fazekasság korábbi időben betöltött szerepéről, országos hatásáról is szó esett.

Sevella Zsuzsanna MintaKINCStár előadása és gyakorlati foglalkozása a fazekas minták újraértelmezésével készített játékok és vizuális technikák bemutatója volt. A felnőttek játszottak, alkottak, kísérleteztek színekkel, formákkal, technikákkal. Délután megérkeztek a helyi kisiskolások is, akik bekapcsolódtak a gyakorlati programba. A felnőttek egy bemutató foglalkozáson figyelhették meg, hogy a korábban velük megismertetett minták, formák, technikák, miként adaptálhatóak egy gyerekfoglalkozásba.

Sikeres, jó hangulatú napot zártunk, a résztvevőkkel közösen mi szervezők is nagyon várjuk a tavaszi folytatást.

  • A M-ART szeptembertől több programsorozatot indított el a Hagyományok Háza és a Csoóri Sándor Program támogatásával Fejér megyében.

Néphagyományt népszerűsítő programunkat a Sárkeresztúri Óvodában és a Nagylóki Iskolában kezdtük el. A Márton napi és Adventi foglakozáson a foglalkozásvezetők a néphagyományokhoz kötődő programokkal várták a kicsiket.

Elindultak hímző, szövő és nemezkészítő 30 órás tanfolyamaink is. Add tovább programsorozatunk foglalkozásait eddig Székesfehérváron a Bory Jenő Általános Iskolában, a Táncsics Mihály Általános Iskolában és a Ybl Miklós Pénzügyi Szakközépiskolában tartottuk idén.

  • Mesepont Székesfehérváron

Októberben megnyílt a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár épületében a székesfehérvári népmesepont. A M-ART egyesületből hárman Gonda Emma, Sevella Zsuzsanna, Zics Adrienn a programnyitó augusztusi napközis táborban kezdték a mesélést. Szeptembertől a Táncsics Mihály Általános Iskola alsó tagozatosainak tart élőszavas népmese foglalkozásokat hetente. A foglalkozásokon az elhangzó mesékhez kapcsolódó vizuális alkotó tevékenységgel várják a gyerekeket.

A Hagyományok Háza 2018-ban új akkreditált képzéseket indított.

Tanuljunk népművészetül! 1 – A népművészeti anyanyelv elsajátítása vizuális neveléssel és játékkal óvodás korban 60 órás akkreditált képzés.
Tanuljunk népművészetül! 2 – A népművészeti anyanyelv elsajátítása vizuális neveléssel és játékkal kisiskolás korban 60 órás akkreditált képzés.

Tanuljunk népművészetül! 3Népművészeti minták a felsős tagozatosok vizuális nevelésében – különleges technikák, különleges eszközök 30 órás akkreditál képzés.

A továbbképzések célja a résztvevők néprajzi ismereteinek, módszertani tudásának bővítése szemléletmódjának gyakorlatorientált bővítése, népművészetünk formavilágának, díszítő motívumainak megismertetése, és azok játékos továbbadásának módszertana.

A képzésekről és a képzések indításának lehetőségéről bővebb információt nyújt Sevella Zsuzsanna.

  • Mesék fába oltva címmel Láng György fafaragó művész alkotásaiból nyílt kiállítás a Művészetek Házában 2019. január 18-án. 

Láng György 1968 óta foglalkozik faragással, mesterei Cs. Kiss Ernő, id. Palatkás József és Péterfy László voltak. A 80-as évek óta több fafaragó tábort, szakkört vezetett, jelenleg a Művészetek Házában működő ifjúsági szakkör vezetője. Eddig több mint 75 kiállításon szerepeltek munkái, többek között a Vatikánban, Rotterdamban, a Pesti Vigadóban és a Néprajzi Múzeumban.

A Mesék fába oltva című kiállítás eddigi munkásságát öleli fel, a kiállítás címadói faragott mesetáblái.

A február 18-ig látogatható kiállítást Sevella Zsuzsanna rendezte, szervezői a M-ART, a Hagyományok Háza támogatásával és a Fejér Megyei Művelődési Központ. A tárlatot megnyitó Varga Csaba fafaragó a munkákat és az alkotót bemutatva felhívta a figyelmet arra a rendkívüli precizitásra, amellyel a fa- és csontfaragások készültek. 

  • Neked szól a mese – felnőtt meseest a Művészetek Házában

A Láng György fafaragó kiállításának megnyitójához kapcsolódva Neked szól a mese címmel felnőtt meseest kezdődött, amelynek közreműködői Bukovics János mesemondó, a Magyar Kultúra Lovagja és Pintér Zsolt mesemondó, a Meseszó Egyesület alelnöke, a Hetedhét Hatvan Népmesefesztivál főszervezője volt.

János és Zsolt tréfás, pajzán, de tanulságos meséikkel szórakoztatták a közönséget. Az élőszavas mesemondás különleges varázsa a felnőttekre is hatott, önfeledten nevettek, tapsoltak, szórakoztak. A két előadó rövid idő alatt kötetlen „családias” hangulatot teremtett. Hallhattunk meséket állatokról, ördögökről, csalafinta huszárról, házasságról, szerelemről egyszóval az életről. Következő meseestünket júliusban a nemzetiségi napon tarjuk.