Magyarországi Kovácsmíves Céh eseményei

Magyarországi Kovácsmíves Céh eseményei

  • A Magyarországi Kovácsmíves Céh a Csoóri Sándor Alap támogatásának köszönhetően 2019. március 9-én ünnepélyes céhgyűlésen megnyitja tanműhelyét a Fejér megyei Balinkán. A tipikus bakonyi parasztporta tágas egykori istállójából kialakított négy tűzhelyes kovácsműhelyben rendszeresen fogunk alap – és továbbképző, valamint alkotó táborokat, találkozókat, kiállításokat, szakmai fórumokat rendezni. Az első programsorozatban március-április-május hónapokban 5 alkalommal tartunk 3 napos szaktáborokat a kovácsmesterséggel megismerkedni kívánó felnőtteknek. Alkalmanként 8 résztvevőt tudunk fogadni, az összes eddig meghirdetett tábor létszáma betelt, sőt, a jelentős túljelentkezés mutatja, hogy a kezdeményezést feltétlenül folytatnunk kell. A közeli terveink között szerepel egy oktató filmsorozat forgatásának elindítása, és mesterkurzusok rendezése.