Kaptár Egyesület eseményei

Kaptár Egyesület eseményei

2016. március elején új vezetőséget választott egyesületünk, mivel Lovas Kata egészségügyi problémái miatt továbbra nem tudja vállalni eddigi tisztségét.

A Kaptár Egyesület Lovas Katát a hosszú évtizedekig eredményesen végzett munkája elismeréseként az egyesület örökös tiszteletbeli elnökének választotta.

A közgyűlésen az alábbi köszöntő/köszönő mondatok hangzottak el:

„Kedves Kata!

Megtörtént a szavazás, kihirdetésre kerültek az eredmények.

Mint az egyesület legidősebb tagja, én is először szívből szeretnék gratulálni, hogy a mai naptól Te lettél, Te vagy az egyesületünk örökös tiszteletbeli elnöke.

Ki az a „Te”? A tagok sorában sokan vannak olyanok, akik nagyon régóta, több évtizede ismernek, dolgoznak veled együtt, több cikluson keresztül vezetőjüknek választottak, de vannak olyanok is, akik később léptek be az egyesületbe, így engedd meg, hogy az általam ismertek szerint néhány dolgot kiemeljek, elmondjak az életutadból.

Kata Budapesten született. Mint ahogy mindig mondta, a varrást választotta hivatásának. 1973-ban textil üzemmérnöki diplomát szerzett, majd a Fiatalok Népművészeti Stúdiójában elkezdett népviseletekkel foglalkozni, mind elméleti szinten, mind pedig a gyakorlatban. Saját tervezésű, a hagyományos népi szabásokon alapuló, de a mindenkori divatnak megfelelő ruhákat készít. 1983-ban elnyerte a Népművészet Ifjú Mestere címet. Egy évvel később, 1984-ben családjával Magyarlukafára költözött, ahol férjével, Tóbiással szinte csodákat művelt. Ez a kis falu nem jutott az akkori Gyűrűfű sorsára, nem néptelenedett el, hanem országos hírűvé vált a Vendel napi búcsúival (30 búcsú! Kimondani is sok, nem még megszervezni, lebonyolítani.), a Kata által irányított Néprajzi Műhely munkájával, nyári táboraival, egyéb kézműves programjaival és még sorolhatnám.

Itt emelném ki, itt szeretném elmondani, hogy Neked nemcsak a varrás a hivatásod, hanem a nevelő-oktatói munka is. Elkötelezted magad a népi kultúra (kezdve a szellemi kultúrától a tárgyi kultúrán át, a kézműves hagyományokon keresztül) megismertetésére, továbbadására, továbbéltetésére.

Aztán itt Magyarlukafa központtal megalakult, megalapítottátok a Kaptár Egyesületet, amelynek Tóbiással együtt alapító tagjai vagytok. 1992-től pedig Te lettél ennek a vezetője.

Munkádat igen nagyra értékeljük, az országos szövetség, a NESZ is elismerte ezt, hosszú ideig alelnöke is voltál a szövetségnek.

Minket pedig a szárnyaid alá vettél, igazgattad, szervezted egyesületi életünket. Ösztönöztél a minőségi munkára, kiállításokon, pályázatokon való részvételre, amiben Te mindig példát is mutattál.

Hálánkat, köszönetünket szeretnénk most kifejezni önzetlen munkádért. Tóbiásnak is, mert Kata mindig elismerte, hogy „nem egyemberes munka volt ez”, nagyon sokszor kellett a társ segítése.

Nem említettem, hogy a közelmúltban Pécsre költöztetek, szép új otthonotokba, a tieitekhez közel, a két gyermeketekhez és a három gyönyörű unokátokhoz. Talán több időtök lesz majd rájuk.

Mi pedig továbbra is kérjük a gazdag tapasztalatokon nyugvó segítségedet, segítségeteket, aktív részvételeteket az egyesületünkben.

Kívánok a magam és minden tagtársam nevében mielőbbi gyógyulást, sok-sok örömet, boldogságot.”

Budai Györgyné

Március első felében vezetőség választó közgyűlést tartottunk.
A szavazás eredményeként az új vezetőség :

Elnök: Turós János mézeskalácsos
Elnök helyettes: Balogh Angella fazekas
Elnökségi tag: Horváth László fajáték késztő

Az új vezetés tevékenységét, Lovas Kata a kézművesség elkötelezett híveként kialakított szellemiségében folytatja tovább.
Ezúton is megköszönve neki több évtizedes, fáradságot nem kímélő áldozatkész és sokszor lemon-dásokkal járó vezetői és szakmai munkáját!
Kívánva , hogy még nagyon sokáig aktív részese legyen egyesületünk mindennapjainak egészsége teljében!
Székhely változásra is sor került. Új címünk: 7761 Kozármisleny, Petőfi u. 30.
Elérhetőségeink az alábbiak:
– Levelezési cím: Turós János 7632 Pécs, Tildy Z. u. 15.
– Telefon: +36-20/ 368-88-11
– E-mail: kaptar.egyesulet@gmail.com