Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Népművészeti Egyesület eseményei

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Népművészeti Egyesület eseményei

  • A Szolnoki Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. egy grandiózus projektet, egy Nemzetközi Karmester és Karnagy-mesterkurzust és Koncertturnét indított útjára. A SZOLNOK MASTERCLASS névre hallgató akadémia egy magas színvonalú művészeti projekt volt, melyben a – világ minden tájáról érkezett – karmesterek és karnagyok akadémiai szintű képzésben részesültek, majd a reformáció 500. évfordulója tiszteltére a megye református templomaiban koncertet adtak.

A projektet egy nagyszabású gálakoncert zárta június 17-én a szolnoki Aba-Novák Agóra Kulturális Központban, mely egyben jótékonysági koncert is volt. A hangverseny bevételét a leégett tiszavárkonyi Alkotóház újjáépítésére ajánlotta fel a Szolnoki Szimfonikus Zenekar. A hangverseny második részében aukció keretében árverésre került a Szolnoki Művésztelep három jeles művészének – Fazekas Magdolna, Nagy Katalin Matild és Verebes György – egy-egy alkotása is. Az árverésen befolyó összeget szintén az alkotóház rekonstrukciójára ajánlották fel a művészek. A jótékonysági koncert jegyeiből és az érverésből befolyt összeget, 1.600.000.- forintot jelképesen dr. Kállai Mária kormánymegbízott asszony adta át az egyesület elnökének június 29-én, a szolnoki Városházán tartott projektértékelő sajtótájékoztatón.

  • Szűcs Imre fazekas népi iparművésznek,

a Népművészeti Mesterének jubileum kiállítása nyílt meg július 1-én a tiszafüredi Kiss Pál Múzeumban. Az apropót az adta, hogy 45 éve működik Tiszafüreden a Szűcs Fazekasműhely és a mester 30 éve kapta meg a Népművészet Mestere címet. Gratulálunk az alkotónak és családjának az eddig elért sikerekhez, és további gyümölcsöző alkotómunkát kívánunk!

  • Az egyesület tagjai is ott voltak Gyulán, a Körös-völgyi Sokadalmon.
  • A rendkívüli közgyűlés döntése nyomán az egyesület folytatja az adománygyűjtést a tiszavárkonyi alkotóház újraépítésért.

Kérjük, hogy Ti is segítsék, karolják fel ezt a kezdeményezést!

 Az adománygyűjtéshez elkülönített bankszámlát nyitottunk, ami:

A jogosult: JNSZ Megyei Népművészeti Egyesület

TISZAVÁRKONY ALKOTÓHÁZ ÚJJÁÉPÍTÉSE

Bankszámlaszám: OTP Bank Nyrt: 11745004-21413926

 Kérem, segítsetek, hogy építhessünk!