Iharos Népművészeti Egyesület eseményei

Iharos Népművészeti Egyesület eseményei

Július végén templomkazetta-festő tábort tartottunk Pécsváradon, a Kolostorvárban. Idén fő kutatási területünk a Dél-dunántúli tájegységben az egyedülálló Haraszti és Rétfalu temploma volt. Megismertük a Botos János által az 1800-as évek elejéről készített festő-asztalos munkáit, meghatároztuk azok jellegzetességeit és rendszereztük a látottakat. A haraszti református templom és a mellette álló tájház megtekintésében Szenn Péter püspök úr volt segítségünkre. A rétfalusi templomot a horvát Műemlékvédelmi felügyelőség éppen restaurálja, így az állványzat alatt elég elkeserítő állapotokat láttunk.
Munkánkat jövőre a Felvidéken folytatjuk.