Iharos Népművészeti Egyesület eseményei

Iharos Népművészeti Egyesület eseményei

-November 5-én áldotta meg a ceglédberceli református templomban Bereczky Őrs, lelkész úr azt az 51 kazettából álló templommennyezetet, melyet az idei gömörszőlősi táborban festett 22 alkotó. A kazetták az 1520-ban készült szépséges gogánváraljai mennyezet mása. A hálaadó istentiszteleten a környék három református lelkésze, presbitere, közigazgatási vezetői, a megajándékozott gyülekezet tagjai és az alkotók egy része is jelen volt.

A nem kis kihívást igénylő mennyezetre méltán büszkék az alkotói.

– November 5-én Asszonyműhelyt tartottunk, melynek keretében Solymosi Józsefné vezetésével csuhéangyalkát készítettünk

-November 8-án nyílt tagtársunk, Ábel Endre, sodronypáncélkészítő kiállítása a székesfehérvári Művészetek Háza kiállítótermében (III. Béla király tér 1.). A különböző lovagrendek sodronyingjei, páncéljai, kámzsái mellett korai fegyvereket is láthatunk, de Sevella Zsuzsa e célra készült játékait is kipróbálhatjuk. A kiállítás nov 26-ig tekinthető meg.

-November 19-én ismét Asszonyműhelyt tartunk, melynek során adventi koszorút készíthetünk.

-Decemberi előzetes: dec. 9-én tartjuk a XVII. LUca-napi Sokadalmunkat Tárnokon. Mindenkit szeretettel várunk