Heves Megyei Népművészeti Egyesület eseményei

Heves Megyei Népművészeti Egyesület eseményei

  • Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák V. Országos Hétvégéje

Az országos rendezvényre ez évben április 6-7-8-án került sor. Ezen a három napon országszerte kinyitottak az alkotóházak, műhelygalériák és műhelyek, ahol gyerekek, felnőttek ismerkedhetnek meg a népi kézművesség különböző területeivel.

A Heves Megyei Hírlapban is megjelent, hogy a Bőrműves Alkotóház Tiszafüreden az idén is csatlakozott ehhez rendezvényhez,  melyet Horváth Tibor  népi iparművész, népművészet  mestere,  Horváth Tiborné  népi iparművész,  bőrművesek  vezetnek.

2018. április 6-án mesterség bemutatóra és foglalkoztatásra, 7-én íjászattal való ismerkedésre, 8-án jurta látogatásra lehetett jelentkezni.

Teljes cikk és fotók 

  • Első Nemzeti Népművészeti Szalon

2018. Április 21-én nyílt meg az első Nemzeti Népművészeti Szalon “Kéz/Mű/Remek” címmel. A Nemzeti Szalonok közül ötödikként, hagyományt teremtve az ötévenkénti visszatéréshez. A Műcsarnok 12 hatalmas termében kapott helyet, és tematikus helyiségeken át mutatja be a népművészet egyszerre ismerős és mégis újként ható arcát. A hagyományos tárgyak és eszközök, a motívumkincset megőrző új alkotások mutatják meg a népművészet jelenlegi állapotát. Az első Népművészeti Nemzeti Szalonról készült egy gyönyörű kiadvány is, mely megőrzi a kiállítók és alkotásaik emlékét.

Egyesületünk tagjai közül Berzeviczy-Fehér Jánosné, Horváth Tibor, Horváth Tiborné, Erdész Judit Mária, Lovászné Juhász Rita, Szontaghné Demeter Ágnes, Torba Ildikó Gelsei  Sándor és Varga Károly alkotásai szerepelnek a gyönyörű kiállatáson. Ezúton is gratulálunk a kiváló munkához!

Képek 1

Képek 2

  • Ebru tanfolyam Isztambulban

Az ebru eredetileg csak papíron, természetes festékeket és hagyományos motívumokat alkalmazó igen régi festési technika, mely Törökországban nagy hagyományokkal rendelkezik. Ennek megismerésére és elsajátítására szervezett tanfolyamon vett részt Isztambulban egyesületünk tagja, Erdélyi Boglárka, aki a csoport tolmácsa is volt.

Teljes cikk és fotók 

  • Elhunyt Bozsó Lászlóné, népviseleti babakészítő

Megrendüléssel tudatjuk, hogy egyesületünk tagja, Bozsó Lászlóné Terike  népviseletibaba készítő, életének 74. évében elhunyt.

Terike az egyesületünk életének hosszú időn keresztül aktív tagja, rendezvényeinknek rendszeres résztvevője volt. Népviseletbe öltöztetett babái szemet-lelket gyönyörködtettek.

Terike fáradhatatlan lelkesedéssel dolgozott mindaddig, amíg betegsége engedte. Babái immár emlékét őrzik tovább, mint ahogy mi is megőrizzük emlékezetünkben.

  • XII. ORSZÁGOS NÉPI MESTERSÉGEK MŰVÉSZETE pályázat

Május 11.-én nyílt meg a Népi Iparművészeti Múzeumban (Budapest, Fő u. 6.) a XII. ORSZÁGOS NÉPI MESTERSÉGEK MŰVÉSZETE c. pályázatra beadott alkotásokból rendezett kiállítás.

A pályázatra egyesületünk két tagja nyújtotta be alkotásait. Torba Ildikó, népi iparművész a Tulipános Viselettel közösen készített ruhákkal pályázott.

Szontaghné Demeter Ágnes népi iparművész, lószőrékszer kollekcióját a zsűri és a Hagyományok Háza KÜLÖNDÍJBAN részesítette.

Teljes cikk és fotók 

  • Kiállítás a Vakok és Gyengénlátók Heves Megyei Egyesületében

Egerben a Vakok és Gyengénlátók Heves Megyei Egyesületében 2018. május 10-én ANYÁK NAPJA alkalmából Forgács Antalné, népi iparművész és a közel negyven éves múltra visszatekintő besenyőtelki hímző szakkör alkotásaiból rendeztek kiállítást.

Teljes cikk és fotók