Heves Megyei Népművészeti Egyesület eseményei

Heves Megyei Népművészeti Egyesület eseményei

  • Hagyományőrző kézműves tábor Kápolnán

2017.júl.17-21-ig tartották meg Kápolnán a hagyományőrző kézműves tábor.

Fő szervezője dr. Bereczné dr. Huszár Éva volt. A táborban 70 diák vett reszt és hat féle kézműves tevékenységgel ismerkedhettek meg. A gyerekek négy falu iskoláiból kerültek ki. (Aldebrő, Feldebrő, Tófalu és Kaplona) Egyesületünkből Dohnál Tiborné Marika és Kovács Zsolt tartott kézműves foglalkozást. A gyermekek  nagy örömmel  gyakorolták a gyöngyfűzés és az üvegfestés  alapfogásait.

Képgaléria 

  • Magyarok Nagyasszonya szobor

A nyíregyházi, 1904. évben avatott római katolikus templom  Magyarok Nagyasszonya templom, de nem volt hordozható Mária szobruk. Minden évben részt vesznek  a gyöngyösi Fájdalmas Szűzanya búcsún, ahol sok-sok igen szép hordozható Mária szoborral zarándokolnak a hívek. A szobrot Farkas József fafaragó, egyesületünk tagja készítette el.

A szobor felszentelése a Nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya templomban 2017. június 23.-án került sor, Dr. Veres András püspök által celebrált szent misén.

Képek 

  • Helyreállított örökmécses

A város címerével díszített örökmécsest egy régi, neogótikus síremlékből alakították ki, és 1989. november 1-én avatták  a II. világháború egri hősei tiszteletére, az Egri Városvédő- és szépítő Egyesület kezdeményezésére. Sajnos ezt súlyosan megrongálták 2017 januárjában.

A festett ólomüveg képek  helyreállítására, illetve újra alkotására  Kovács Zsolt  üvegfestőt, egyesületünk tagját kérték fel. Hosszú hetek munkájával elkészültek az új képek.

 A táblák  vissza szerelésre került. Az örökmécses  régi szépségében  hirdeti elesett hőseink  dicső emlékét  Egerben, a Tűzoltó téren.

Képek 

  • Reformáció 500

Luther Márton (1483-1546) a protestáns reformáció szellemi atyja, lelkész, reformátor. Ágoston-rendi szerzetesként lett teológus és professzor, a wittenbergi egyetem bibliatanára. 1517-ben szegezte ki 95 pontból álló tanait a wittenbergi vártemplom kapujára.  Ennek az eseménynek az 500. évfordulója  alkalmából került kiírásra  a  Reformáció történelmi és kulturális öröksége az élő népművészetben című  pályázat.  

A Heves Megyei Népművészeti Egyesületet,  Bódi Klára csipkeverő, népi iparművész, Gelsei Sándor bútorfestő, népi iparművész és Kiss István fafaragó népi iparművész alkotásai képviselték.

Teljes cikk  

Képgaléria

  • Egri mennyasszonyi ládák az értéktárban

Az Értéktár Bizottság a Festett menyasszonyládákat az Egri Értéktárba felvette.

Észak-kelet Magyarországon  több mint másfél évszázada, a bútoripari sorozatgyártás elterjedéséig a gömöri festett bútor uralta a paraszti, kézműves, kisiparos háztartások lakás berendezését. Egerben a helyi megrendelők, és helyi mesterek igényei szerint a népi barokk sajátos jegyeivel módosulva széles körben váltak népszerűvé a menyasszonyi ládák.

A Dobó István Vármúzeum raktárában őrzött darabok mellett  Gelsei Sándor Egerszalóki festett bútor készítő népi iparművész ládái is megtekinthető.

Teljes cikk és képek 

  • Nyitott műhely Aldebrőn – 2017

Egyesületünk fafaragói Aldebrőn a megrendezett faragó táborban a Történelmi Emlékpark faragásán dolgoztak. Pihenésképpen a tábor félidejében megnyitották a tábor kapuit és vendégségbe hívták az egyesület tagjait. A látogatók betekintést nyerhettek a tábor hétköznapjaiba.  Megtekintették az elkészült és félkész munkákat. Megismerkedtek az alkotás folyamatával és körülményeivel.

Teljes cikk  

Fotó galéria