Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület eseményei

Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület eseményei

  • Szakmai Tanulmányút Zilahra

A romániai Szilágyság kis településeire és a megyeszékhelyre, Zilahra utazott az a hímző  szakemberekből álló csoport, a TÁMOP pályázat segítségével. Egyesületünk már évek óta szakmai kapcsolatot ápol ezzel a népművészeti örökséggel gazdagon megáldott térséggel.

A terület Kalotaszeggel határos, igen jelentős hímző, szövő, faműves és fazekas hagyatékkal bír, néptánc hagyományokban is gazdag. Debrecen néprajzos szakemberei évek óta kapcsolatot tartanak az ottaniakkal, de a tárgyi népművészet alkotói csak 3 évvel ezelőtt indultak a területre kutatási,gyűjtő céllal. 2015 óta évről évre megismétli egyesületünk a gyűjtő utat. Baráti kapcsolatokat építettünk ki és elkezdtük az értékek „visszatanítását” is. Zsobokon a Bethesda Gyermekotthonban  nyári népi kézműves tábort tartottunk, Zilahon a Megyei Művelődési Központ és Múzeumban egyesületi kiállítással voltunk jelen. Részt vettünk a Zilahon szervezett fazekas találkozón és második alkalommal volt vendégünk Zilahról az ottani néprajzos, fazekas specialista. A Szilágy Megyei Múzeum és Művelődési Központ munkatársa segítségével 2018-ban magángyűjteményeket, egyházi és önkormányzati fenntartású népművészeti kollekciókat ismertünk meg.

  • Magyar Kézműves Remek

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által meghirdetett Magyar Kézműves Remek pályázatra egyesületünkből 10 alkotó, fafaragók, hímzők,gyöngyfűző, kovács,hímzett szűr készítők pályáztak. Minden pályázó munkája bekerült kiállításra . Kiemelt Kézműves Remeknek minősítette a zsűri Molnár József kovács barokk kapuját, Soós Kálmánné hímzett szűrét, Kézműves Remek minősítést kapott Nagy Sándor bio fajáték családja,Török László áttört tálasa,Petrovics Nikolett szőttese, Sütő Brigitta szilágysági hímzésű hímzett garnitúrája.

  • 8. Debreceni Kézműves Fesztivál

Szeptember 21-22.-én tartottuk a 8. Debreceni Kézműves Fesztivált a Kossuth téren. A Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesületből 29 alkotó, a vendégként a Békés Megyei Népművészeti Egyesületből 4 fiatal kézműves volt a téren .

  • Kézműves foglalkozás

Kézműves foglalkozást, 7 Próbás Ifjú Mester versenyt szerveztünk fiatal látogatóinknak, szőtt ruhákból divatbemutatót a nagyobbaknak. Hajdú-Bihar megye és Debrecen népi kézműves értékeit kamara kiállításon mutattuk be. A gyerekek és a felnőttek is örömmel játszottak a „Régimódi játszótéren”. A város érdeklődő közönsége válogathatott a minősített népi kézműves alkotások között: hímzéseket, szőtteseket, fa használati tárgyakat, vert csipkéket, gyöngy ékszereket, rézből készült használati tárgyakat, késeket, vesszőből és szalmából font tárgyakat, fazekas munkákat, nemez tárgyakat kínáltunk.

  • „Terítékek”

Szeptember 28.-án a Debreceni Művelődési Központ tagintézményében, a Kismacsi Közösségi Házban indul a „Terítékek” kiállítás sorozatunk. 2018-at a fazekas mesterség népszerűsítésének szenteltük, a 10. Nemzetközi Fazekas Fesztivállal, a Fazekasok Fakanállal programmal , majd a Terítékek kiállítás sorozattal. A fazekasok étkészleteit, boros-pálinkás készleteit,főzőedényeit,  a textilesek abroszokkal, szalvétákkal, a fémművesek késekkel, bicskákkal, a faragók tálakkal, kanalakkal, a szalma és vesszőfonók kiegészítő elemekkel gazdagítják.

A kiállítás sorozatot a megye kisebb településein mutatjuk be tárlatvezetésekkel, kézműves bemutatókkal gazdagítva.