Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület eseményei

Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület eseményei

  • Május 5-én tartottunk évi második közgyűlésünket a Debreceni Művelődési Központban. Téma az egyesület közhasznúsági jelentésének bemutatása, elfogadtatása és a 2018-as év tervének részletes ismertetése, elfogadása. Az „egyebek” között a közgyűlés megszavazta, hogy a 2018-as évben a vezetőség keresse a lehetőséget arra, hogy a gyerek és fiatal felnőtt közönséggel minél több találkozási alkalmat találjunk. A felszólalók javasolták, hogy a debreceni Kultúrparkban (Állatkert és Vidám Park) és a Campus fesztiválon is jelenjünk meg. Felvetődött az is, hogy a tagjaink részére szervezzünk továbbképzést vállalkozói és marketing ismeretekből. Egyik pedagógus tagunk pedig kérte a játszóház vezetői engedéllyel rendelkezőket, hogy a város külsőségi iskoláiban is vállaljanak foglalkozás tartását. Ezt természetesen, – igény szerint- felvállalták tagjaink.
  • Május 7-én a Debreceni Művelődési Központ tagintézményében a Csapókerti Közösségi Házban elnökünk megnyitotta a helyi hímző szakkör évenként megszervezett kiállítását. A városban az egyik legrégebben- több mint 40 éve- működő amatőr alkotó közösség jelenleg 14 tagot számlál, vezetője Göncziné Tóth Aranka a Népművészet Mestere.
  • Május 14-én a Kölcsey Központban tartottuk a Nemzetközi Fazekas Fesztivál sajtótájékoztatóját valamint a sajtó megjelent képviselői előtt ünnepélyesen aláírtuk az Együttműködési Megállapodást Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara valamint a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület között. A dokumentum Preambulumában megfogalmazták, hogy a két, megyei hatókörű szervezet összefogásának legfontosabb célja a népi kézművességgel foglalkozó alkotók munkájának segítése, tevékenységük eredményének minél sokszínűbb bemutatása . A Megállapodás konkrét, évenként megismétlődő  programokat is rögzít.
  • Május 17-18-19-én Debrecenben találkoztak az ország jelentős fazekas központjaiból érkező fazekasok és 3 Ukrajnából érkezett kiváló alkotó. A X. Nemzetközi Fazekas Fesztivál nagy sajtóérdeklődés mellett zajlott, mindhárom napon a megyei lap, a Debrecen TV, a TV 1, a TV 5 és a helyi rádió csatornák is hírt adtak és riportokat közvetítettek a programjainkról. A pályázati kiállítást Kékedi László a Magyar Művészeti Akadémia tagozat vezetője nyitotta meg, és Ő adta át a 8 díjat a fazekasoknak. Fődíjat Hákli Timea, a Népművészet Ifjú Mestere kapta, első díjat Terdik Angéla, II. díjat az Angyal-Donkó alkotópáros, III. díjat Lévai Gábor, a különdíjakat Szűcs Imre a Népművészet Mestere, Fazekas Ferenc, a Népművészet Mestere, Fehér Tibor népi iparművész és ifj. Fazekas István érdemelte ki. A díjakat Debrecen Megyei Jogú Város, e, a Kézműves Alapítvány, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Déri Múzeum, Papp István panzió tulajdonos, Rózsa Péter biogazda, Fazekas Lajos fazekas, a Népművészet Mester ajánlotta fel. A rendezvényt támogatta a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés. A szakmai konferencia a pályázati kiíráshoz kapcsolódott. Eladóink voltak Kósa Klára keramikus művész, a Népművészet Mestere, dr. P. Szalay Emőke etnográfus, muzeológus, Kovács László fazekas, a Népművészet Mestere és dr. Sipos József műgyűjtő. A debreceni Kossuth téren május 18-19-én volt a rendezvény szabadtéri programsorozata. A rendezvény fő védnökeként a megnyitót dr. Papp László Debrecen polgármestere tartotta. A fazekas bemutatókat, gyermek programokat néptánc bemutató színesítette mindkét napon át. A fesztiválon részt vevő fazekasok esténként közös vacsorán vettek részt az egyesület székházában. Barátságok is születettek, kapcsolatok erősödtek a magyar és az ukrán fazekasok között a X. Nemzetközi Fazekas fesztiválon 2018. májusában Debrecenben.
  • A debreceni Lükő Gábor alkotócsoport tagjainak közös pályamunkája is bemutatása került a Zalaegerszegen megrendezett Országos Fafaragó Konferencián május 25-27 között. A Szőnyi Sándor, Bíró Imola, Bíró Andrea, Nagy Beáta, Katonka Szabolcs alkotta csoport oktatója Szabó Sándor bőrös, fafaragó, népi iparművész, Kovács Zoltán szarufaragó, a Népművészet Mestere és Magyari Tibor voltak.