Fejér Megyei Népművészeti Egyesület eseményei

Fejér Megyei Népművészeti Egyesület eseményei

  • Tűzkovács hétvége

Október 5-7-én megrendezésre került egyesületünk első tűzkovács hétvégéje Abán, Zsinkó István portáján, a “Zsemi” kovácsműhelyben. Az időjárás is kegyes volt, így egy remek programot tudhatunk magunk mögött – köszönet a kovácsmestereknek (Fülöp Tibor, Miklós Attila, Zsinkó István), a segítő hölgyeknek, Jánossy György zenésznek és a szorgos, dolgos és igyekvő résztvevőknek! Külön köszönet illeti Bozai Rita kohómérnököt és a Kovácsmíves Céh céhmesterét, Takáts Zoltánt, hogy megtisztelték rendezvényünket, s tevőlegesen is közreműködtek benne! Hálásak vagyunk az abai Atilla Király Gimnázium partneri segítségéért is.

Nagy öröm volt számunkra, hogy a lányok sem voltak restek kalapácsot-fogót ragadni, s formálni a vasat. Ez nyilván a fiúkra is serkentőleg hatott. Kések, medálok és egyéb kisebb dísztárgyak születtek a hétvége során.

A rendezvény a Csoóri Sándor-program keretében valósult meg.

  • Móri Bornapok

Október 4-7. között zajlott le a hagyományos Móri Bornapok rendezvénysorozata. A Lamberg-kastély udvarán tartott kézműves vásáron egyesületünk tagjai is részt vettek.