Fehérvári Kézművesek Egyesülete

Fehérvári Kézművesek Egyesülete

  • Kapunyitogató program

Egyesületünk bekapcsolódott a Nemzeti Művelődési Intézet Fejér Megyei Irodája által szervezett Fejér megyei Kapunyitogató programba, melynek célja a közösségi művelődéshez kapcsolódó feladatok ellátásában nehézségekkel küzdő kistelepülések megsegítése.

A programsorozat Fejér megye második legkisebb településén, a 245 fős Bodméron indult útjára és felkereste Bodmér, Mátyásdomb, Tác, Alsószentiván, Sáregres, Nagyveleg és Kisapostag érdeklődő lakóit.

A Fehérvári Kézműves Egyesület tagjai közül sokan színvonalas kézműves foglalkozásokat tartottak a helyszíneken. Kicsikkel és felnőttekkel egyaránt (újra) felfedeztették az alkotás örömét, a természetes anyagok megmunkálásában rejlő csodás lehetőségeket. Készíthettek csuhéból dísztárgyakat, fonalból pompont vagy szőhettek kistáskát, megtanulták a körmönfonást, faragtak, varrtak, festettek, tésztát gyúrtak, valamint fából csiszolhattak hasznos konyhai eszközöket is.

  • “Nemzetiségi hagyományok” a Székesfehérvári Táncsics Mihály Általános Iskolában

Egyesületünk 2014. november 11-én délután a Székesfehérvári Táncsics Mihály Általános Iskolában ” Nemzetiségi hagyományok” címmel kézműves foglalkozásokat tartott. Az általános iskola alsó és felső tagozatos tanulóit több csoportban ismertettük meg a Magyarországon és külföldön élő nemzetiségi népek kézműves hagyományaival. A gyerekek sütöttek sváb macskapraclit, gyúrtak erdélyi csigatésztát, szőttek csángó szalagot és sokác mintát, fűztek kalotaszegi karkötőt, s készítették a környező népek gyermekjátékait gyapjúból, termésekből, szárított növényekből.

November 11. Márton nap. Kézműveseink az ehhez a naphoz kötődő történettel, szokásokkal is megismertették az iskola tanulóit. Több olyan tárgyat készítettek, amely Márton-naphoz köthető.

Rózsavölgyi Ágnes ékszereiből, ékszertartóiból rendezett kiállításán gyönyörködhettek a látogatók a Vörösmarty Mihály Könyvtár Széna téri Tagkönyvtárában.

  • Fehérváry Ildikó – Kortárs romantika című kiállításán keramikus munkáit csodálhatták meg a látogatók a Vörösmarty Mihály Könyvtár Széna téri Tagkönyvtárában.
  • Karácsonyi készülődés az Asszonyműhelyben

Az idei karácsonyi készülődés igazán szép kezdete volt november 15-e. Jó hangulatban, serény munkával készültek a kopogtatók, karácsonyfadíszek és a kis mikulás zsákok. Számos műhelytitkot tudtak meg az érdeklődők, hogyan lehet a textilből ünnepi díszt varázsolni.

XII. Betlehemi szép csillag