Fehérvári Kézművesek Egyesületének eseményei

Fehérvári Kézművesek Egyesületének eseményei

  • A REFORMÁCIÓ történelmi és kulturális öröksége az élő népművészetben

A kiállítás megnyitóján Fehérvári Kézművesek Egyesülete nevében Szenczi Jánosné szeretettel köszöntötte a megjelenteket és kiemelt vendégeinket:

Nagytiszteletű Somogyi László, a Székesfehérvári Református Egyházközség lelkészi elnökét, Huszár Pál, a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnokát, a kiállítás megnyitóit:

dr. Hafenscher Károly, a Református Emlékbizottság miniszteri biztosát, Gyanó Szilvia, a keszthelyi Balaton Múzeum etnográfusát. 

Szenczi Jánosné kiállítás megnyitó gondolatai: a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Reformáció Emlékbizottság az 500. jubileumi évfordulóhoz kapcsolódva pályázatot hirdetett a magyar népművészet hagyományai iránt elkötelezett alkotóknak.

A kézműves alkotók olyan alkotásokkal pályázhattak, melyek a protestáns egyház hagyományait tükrözik, felhasználva benne a magyar népművészet motívumkincseit, s ezek az alkotások egyben az egyházi szertatások tárgyainak, kellékeinek megújulását is mutassa be.

A Közép-Dunántúl régiójának (Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megye) pályázatra beadott munkáit egyesületünk gyűjtötte, rendezte.

 40 egyéni alkotó és 1 szakkör küldte el hozzánk 125 alkotását. A zsűrizés után 32 alkotó 85 alkotása lett a teremben kiállítva, melyek közül 17 alkotó 56 alkotása továbbjutott az országos kiállításra.

Köszönöm Somogyi László nagytiszteletű úrnak, hogy a reformátusok Gyülekezeti Központjában helyet adott ennek a kiállításnak, mert úgy érezzük, hogy ezek a szép munkák méltó helyen vannak.

Szenczi Molnár Albert bibliafordító XC. zsoltárának utolsó két szakát idézném, mely

Tanúság ez életnek meggondolatjáról.

8
Tölts bé minket reggel nagy irgalmaddal,
Hogy jókedvvel vigyük véghez éltünket,
Ne terheltessünk szorgalmatossággal.
Vigasztalj minket, és adj könnyebbséget,
És haragodat fordítsd el rólunk,
Mellyel régulta ostoroztatunk.

9
Szolgáidon láttassad dolgaidat,
Dicsőségedet ezeknek fiain,
Add értenünk fölséges hatalmadat:
Mi kegyes Urunk, óh, irgalmas Isten!
Minden dolgunkat bírjad, forgassad,
Kezeink munkáit igazgassad.

A teremben levő alkotások megszemlélésekor Önökre bízzuk a döntést, hogy kezeink munkája megfelelően lett-e igazgatva.

Mi kézművesek valljuk azt, amit egyik kézműves társunk kapott útmutatóul anyaggyűjtése során: Ami szép és szeretettel készült, az az Úrnak is kedves.

  • „Gyermekműhely” –  tábor 10-16 éves korig a Fehérvári Kézművesek Egyesülete szervezésében

Július 3-tól vidám hangulatban töltöttek el a gyerekek egy hetet a Fehérvári Kézművesek Egyesülete nyári kézműves táborában.

Nyugalomban, kedves kézművesek útmutatásai alapján alkothattak a Gyermekműhelyben, szőhettek, fonhattak, varrhattak, gyöngyöt fűzhettek, s közben gyűrűt, nyakláncot, bőr karkötőt és más apróságokat készítettek. Mindenki talált kedvére való anyagot a textiljátékokhoz, cicák, mackók leltek gazdira a testvérek között is.

Egy életre szóló sikerélményt vittek haza, átélték az alkotás örömét és szeretettel viselik az általuk készített kiegészítőket.

  • „Asszonyműhely” alkotóhét ifjúsági és felnőtt korosztály számára a Fehérvári Kézművesek Egyesülete szervezésében

Az Asszonyműhely nyári táborának vannak állandó résztvevői, akik egy kellemes hetet töltenek a Fehérvári Kézműves Egyesület alkotó házában, de mindig vannak új érdeklődők is, akiket szeretettek fogadunk.

Július 24-28-ig többféle kézműves mesterségbe pillantottak be a résztvevők és készítettek szebbnél-szebb munkákat. Kedves emlékként őrzik majd ezeket a következő nyárig, de volt olyan is , ami máris ajándéknak készült.

Három napon át varrtak Bodáné Fenyves Zsuzsa vezetésével. Készültek csíkos táskák, filcből neszeszerek, terítők, kedves cicák ajtótámasznak, dísznek.

Vódli Zoltánnal bőrből karkötök, szemüvegtokok készítésének lehetősége tette még gazdagabbá a programot.

Grim Máriával egy délelőtt alatt a szivárvány színeiben pompázó madarak készültek nemezeléssel. Az ablakot kitárva gyorsan a közeli fára repültek.

Nyakláncok, karkötők tették nagyon boldoggá készítőiket, az új darabokkal délután már büszkén indultak haza. Köszönjük Domak Erzsébet szép mintadarabjait, segítőkészségét.

Tóthné Albrecht Anikó mintái és útmutatása alapján kedves figurák, cicák, macik és csodás babák készültek, természetesen szép ruhába öltöztetve.

Kovácsai Gabriella festett ékszerek készítésének titkaiba avatta be az érdeklődőket.

Mindenki élvezte az alkotás örömét, kedvet kaptak ahhoz, hogy az itt kapott ötletek alapján saját kezüleg készítsenek ajándékot a jövőben.

  • Székesfehérvár város “Napraforgó” napközis tábor

Egyesületünkből hat kézműves Székesfehérvár város “Napraforgó” napközis táborában 6 héten át keddenként ,9-12 óra között kézműves foglalkozásokat tartottak a hátrányos helyzetű gyerekeknek.

  • XXI. Országos Szőttespályázat Hevesen

Az országos szőttespályázaton Schneider Tamásné, Zsuzsa, a Fehérvári Kézműves Egyesület tagja, különdíjat kapott. Szívből gratulálunk!

Cikk

  • Pongrácz Zoltánt a népművészeti mozgalomban végzett közösségi tevékenységért. Király Zsiga díjjal tüntették ki a Mesterségek Ünnepén.

Pongrácz Zoltán, a Fehérvári Kézművesek Egyesülete alapító vezetőjeként hihetetlen empátiával, a tagtársakért érzett felelősséggel, az egyetértést szolgáló igyekezetével olyan közösséget hozott létre,amely biztos alapot adott a mai egyesület szakmai és erkölcsi fellendüléséhez.

Sok szeretettel gratulálunk!

  • Mesterségek Ünnepe
  1. augusztus 17-20. között a Népművészeti Egyesületek Szövetségének szervezésében tartották meg a 31. Mesterségek Ünnepét a Budai Várban. A Szövetségnek sok-sok egyesülete képviselteti magát ilyenkor mesterség-bemutatókkal, műhelymunkával és népművészeti kézműves termékek árusításával.

Az idei évben a hímzés kapta a főszerepet, így az ország minden tájegysége motívumkicsének hatalmas csokrát lehetett megcsodálni. A gazdag minták, a kiállított gyönyörűséges mintadarabok igazai csemegét jelentettek az érdeklődőknek.

A Mesterségek Ünnepéhez kapcsolódva került sor a Reformáció történelmi és kultúrális öröksége az élő népművészetben című országos kézműves kiállítás megnyitására a Reformáció 500. évfordulója alkalmából. A Budapesti Történeti Múzeum Gótikus termében a régiókban már kiállított munkákat lehetett megtekinteni. Az országos kiállításra a  válogatást szakmai zsűri végezte.

Büszkék vagyunk egyesületünk tagjaira, akik szép munkákat adtak be a kiírt regionális pályázatra, ezeket a helyi kiállításon júliusban már megcsodálhattuk. Nagy örömünkre, az országos kiállításon az alábbi egyesületi tagjaink munkáival ismét találkozhattunk:

Gerebics Lajosné hímző

Jakab Andrásné csipkeverő

Kató Balázs fazekas

Radetzky Jenőné bútorfestő

Sáricz Gyuláné fafaragó

Simó Ágnes – Simóné Béllei Ágnes hímző

Szenczi Jánosné szövő

Vincze Mátyás papírmerítő

A Fehérvári Kézművesek Egyesülete 30 fővel 4 napon át részt vett a Mesterségek Ünnepén a Budai Várban. A látogatók között nagy sikere volt a folyamatosan működtetett Asszonyműhelynek, ahol a Fejér megyei fehérhímzés motívumait, varrási technikáit lehetett a gyakorlatban, a hímző asszonyok kezében megcsodálni.

Eseményeinkkel kapcsolatban további képeket lehet megtekinteni a www.fehervarikezmuvesek.hu oldalunkon a Galériában vagy Kézművesek Háza FB oldalunkon.