Fehérvári Kézművesek Egyesületének eseményei

Fehérvári Kézművesek Egyesületének eseményei

  • Május első hetében közgyűlést tartottunk

A tisztségviselők megbízásának lejártához közeledve közgyűlést tartottunk. Meghallgattuk és egyhangúan elfogadtuk az éves beszámolót, a közhasznúsági jelentést és a munkatervet. A tisztújítás végeredménye, hogy az eddigi vezetőség változatlan maradt, és 3 évre újból megválasztották. Ezúton is köszönjük a bizalmat az egyesület minden tagjának.

  • Kézműves napok Pusztinán a Magyar Házban

Pusztinán járt magyar nyelvet tanítani és közben kézműves foglalkozást tartani a Fehérvári Kézművesek Egyesületének 5 tagja, 2016. április 19-28-ig. A gyermekek már nagyon várták az immár negyedik alkalommal szervezett látogatást, amit a Székesfehérvári Önkormányzat és a képviselő testület tagjai is támogattak.

A nagyobbak előre nyomtatott lapokon templomi kazetták motívumait ismerhették meg és festhették ki Dr. Radetzky jenőné , Csilla néni segítségével, amiből egy óriási tablót, gyűjteményt készítettek.
Tóthné Albrecht Anikó vezetésével babát, macit varrtak maguknak és kistestvérüknek. Mások Dr. Gulyás Antal, Tóni bácsival zsinórt fontak, Dr. Gulyás Antalné, Ági nénivel szőttes tarisznyát, kis táskát, babát, szalagszövést, Hidvégi Miklós bácsi tanítása nyomán bőrből telefontartót, kulcstartót, összehúzható szütyőt, fonatokat készítettek.

Külön az anyukák kérésére tojásírást is tanított Csilla néni. Nagy örömmel fogadták a hozott gicákat-kesicéket, és megismerkedtek a hagyományos viaszlevonásos technikával készült gyimesi motívumokkal.

Úgy érezzük, hasznos és mindenki számára élménydús volt az egyhetes rendezvény. Új ismeretekkel, élményekkel gazdagodtak a gyermekek, közülük többen ismét átérezték a magyar nyelvtudásuk hiányát, és ez tanulásra ösztönzi őket a későbbiekben.

  • Asszonyműhely májusban

Bodáné Fenyves Zsuzsa egy új sorozatot indított az Asszonyműhelyben, „Minden, ami egy női táskába elfér” címmel.
Első alkalommal egy kapcsos kis neszit készítettünk.
Rózsás és meggyes anyaggal lepett meg minket Zsuzsa. Az elsőre bonyolultnak tűnő csatos neszeszer elkészítéséhez már rutinosan fogtunk hozzá. Az új és a műhelyben már régóta varrók szép darabokat készítettek.
Délután férfi látogatónk érkezett. Megtudta, hogy mit készítünk, és elhozta a család egyik női tagjának már nem használt régi három csatos neszeszerét. A régóta féltve őrzött darabot gondjainkra bízta.
A gyöngyösöket mindig elvarázsolja Jagasicsné Gábor Ildikó szép japán gyöngyei, éa a csillogó, nagyszemű, szépen csiszolt szemek mindenkit rabul ejtenek. Mutatós nyakláncok, karkötök készültek, ajándékba vagy saját részre.

Rövid időre bezárult az Asszonyműhely ajtaja, júliusban az Asszonyműhely táborban találkozunk!

A Fehérvár TV riportot készített velünk. 

  • A Szent Imre Iskolaház gyermekei és vezetőjük Németh Ádám kézműves foglalkozáson vettek részt a Fehérvári Kézművesek házában.

A foglalkozáson Radetzky Jenőné bútorfestő segítségével ajándékok, árusításra szánt portékák festését tanulhatták meg az ügyes kezű gyermekek.

  • A Vajdasági Magyar Folklórközpont koordinátorának, Raj Rozáliának meghívására a Fehérvári Kézművesek Egyesülete nevében Szenczi Jánosné, az egyesület elnöke és Tóthné Albrecht Anikó, vezetőségi tag látogatott el.

A Vajdasági Magyar Folklórközpont 2016. május 21-én “Mézeskalács és bor” címmel csatlakozott Szabadkán a “Múzeumok éjszakája” rendezvénysorozathoz. Ennek keretében nyílt meg a “Mézeskalács ma” című kiállítás Szabadkán, a Vajdasági Magyar Folklórközpont székházában.
Szenczi Jánosné (Török Zsuzsanna) előadást és könyvbemutatót tartott a “Bábos Mariska néni, a mézeskalácsos” című kötetéről, mely az utolsó nagykanizsai mézeskalácsos, Nagy Györgyné életét és híres kismesterségét mutatja be. A kötet helytörténeti kiadvány, melynek anyagát Török Zsuzsanna gimnazista korában, 17 évesen gyűjtötte.
A könyvbemutató után beszélgetéssel, mézeskalács-díszítéssel és múzeumlátogatással zárult a nap.
A Folklórközpont szabadkai tagjai, Rozália, Edit, Otília és István nagyon kedvesen, szívélyesen fogadták egyesületünk tagjait. Remélhetőleg, ez az első találkozás egy hosszabb kapcsolatot kialakulásának kezdeti lépése.

  • A Fehérvári Kézművesek Egyesületének szervezésében a XIII. Tűzzel-vassal Fesztiválra várjuk nagy szeretettel az érdeklődőket Székesfehérvárra a Skanzenbe.

A Rác utca teljes hosszában a Késesek, Kovácsok és Fegyverművesek Országos Találkozójára idén is sok szakembert várunk, míves bicskákat, tőröket, érdekes fegyvereket lehet megcsodálni. Kovácsbemutatókat a kalapács hangjára figyelve mindenki könnyedén megtalálja.
Ilyen még nem volt, sólyomröptetés Fehérváron! A távolabb lakókat is várjuk, a madarak nem tudnak mindenki ablakához elrepülni!
A Magyar solymászat 2012-ben az UNESCO, Élő emberi örökség listájára került és még ebben az évben HUNGARICUM címet kapott.
Közönségtájékoztatókból, beszélgetésekből megtudjuk mi a titka a reptetés, vadászat után a madár visszatérésének.
Kinyílnak a Rác utcai házak kapui, aki eljön, megtudja, milyen meglepetéseket rejtettünk a szebbnél szebb udvarokba!
Megtekinthető a páratlan szépségű Szerb Ortodox Templom és a Rác utcai Múzeum épültében a kalapos műhely és korabeli berendezések.
A bátrabb férfiak kipróbálhatják, milyen egy hagyományos borbélyműhely, ahol még borotvával beretválnak, ráadásul előtte még hagyományos módon jól meg is élesítik azt. A család és nézők végigizgulják a műveletet, sok tréfás megjegyzéssel fűszerezve.
Egész napos program a családoknak, kézműves foglalkozások, kézműves bemutatók, szabadtéri előadások a gyermekeknek a templomkert árnyékos fái alatt.
Garantált a jó kedv, a vígalom, néptánc, népzene, népi játékok és természetesen a nap zárásaként Szent Iván napi hagyományhoz fűződő tűzugrás sem marad el!

  • „Gyermekműhely”

tábor 10-16 éves korig a
Fehérvári Kézművesek Egyesülete szervezésében
Nyugalomban, kedves kézművesek útmutatásai alapján, a legjobb helyen tölthetnek el a gyermekek egy hetet a Gyermekműhelyben és alkothatnak. Szőhetnek, fonhatnak, gyöngyöt fűzhetnek, nemezelhetnek, s közben gyűrűt, nyakláncot, egyéb hasznos apróságokat készíthetnek.
Egy életre szóló sikerélményt is visznek haza, amikor megtapasztalják az alkotás örömét és szeretettel viselik az általuk készített kiegészítőket.

  • „Asszonyműhely” alkotóhét

ifjúsági és felnőtt korosztály számára a
Fehérvári Kézművesek Egyesülete szervezésében
Egy gondtalan, kellemes hetet ajánlunk az alkotóhéten résztvevőknek, kedves társaságban, jó hangulatban érdemes kipróbálni a kikapcsolódás és az alkotás örömét.
A tevékenység kikapcsol, gondokat űz. Milyen jó érzés, amikor egy általunk készített kedves darabról mások is megtudják, hogy mi készítettük.

Eseményeinkkel kapcsolatban további képeket lehet megtekinteni a www.fehervarikezmuvesek.hu oldalunkon a Galériában vagy Kézművesek Háza FB oldalunkon.