Duna-Tisza közi Népművészeti Egyesület eseményei

Duna-Tisza közi Népművészeti Egyesület eseményei

  • IV. Országos Kosárfonó Találkozó

Kanalas János Népművészet Mestere kosárfonó szervezésében került megrendezésre a találkozó 2014. szeptember  13-14-én Tiszaalpáron, ahová az ország különböző pontjaiból 24 kosárkötő érkezett. Többen helyből jelentkeztek,  de voltak, akik végigautózták fél Magyarországot, mivel Zala vagy Veszprém megyéből érkeztek. Minden kosárfonó hozott magával néhányat a legszebb alkotásaiból, melyből kiállítás készült, és egy szakmai zsűri elbírálta a tárgyakat. Részt vehettek kosárfonó versenyen, vasárnap Tüskés Anna művészettörténész “Kosarak a képzőművészetben” című vetített képes előadását hallgatták meg.

  • Megyei Értékmustra és Vásár

VII. Bajai Újbor Fesztivál és Baja-Gemenc Természeti Napok rendezvényekhez kapcsolódóan került megrendezésre a Megyei Értékmustra és Vásár Baja főterén 2014. szeptember 27-én, szombaton. Tagjaink közül bőrös, népi hangszerkészítő, hímző, csuhébabakészítő, hímző, viseletkészítő és fafaragó mutatta be alkotásait az érdeklődőknek.

  • Járási Szüreti Expo

Egyesületünk két tagja Jánoshalmán, a Járási Szüreti Expo rendezvényéhez kapcsolódóan kézműves bemutatót tartott az FM Szakképzőiskolában. Rada Erzsébet kosárfonással, karika és légycsapó kötésének tanításával várta az érdeklődőket. Törteliné Fodor Mária gyapjúfestő, gyapjúfonó megmutatta, hogyan készül a gyapjúból egy szőhető vagy fonható szál gyalogorsó vagy rokka segítségével, valamint mi készülhet a megfont szálból.

  • Garabó vásár Kecskeméten

A Duna-Tisza közi Népművészeti Egyesület megállapodást kötött a Hírös Nonprofit Kht-vel, miszerint kölcsönösen támogatják a magyar kultúra ápolását, fennmaradását. Ennek keretében került megrendezésre a Szent Mihály-napi Garabó vásár szeptember 27-28-án Kecskeméten a városháza előtt, melynek célja, hogy a látogatók valódi értékeket, magyar népi hagyományokra alapuló termékeket láthassanak. Egyesületünk több tagja bemutatta tudását a vásáron.

  • Habán kerámiák

Verseghy Ferenc Népművészet Mestere habán fazekas önálló kiállítása nyílt október elsején a bonyhádi Vörösmarty Mihály Művelődési Házban.

-Mesterek és tanítványok – A népi kézművesség múltja, jelene és jövője a Duna-Tisza közén című kiállításunk november 8-án nyílik Kecskeméten a Népi Iparművészeti Gyűjteményben. A kiállítás célja, hogy bemutassa a ma mesterei a kapott tudásukat továbbadják a következő generációnak, ezzel bizonyítva, hogy a népművészet élő hagyomány.