Duna-Tisza közi Népművészeti Egyesület eseményei

Duna-Tisza közi Népművészeti Egyesület eseményei

  • „Csak tiszta forrásból”

A Donkó-manufaktúra kiállítása Mezőtúron

Július 21-én, a fenti címmel nyílt meg az abonyi Donkó-család tagjainak munkáiból rendezett kiállítás a Túri Fazekas Múzeumban. A családtagok abban az értelemben valódi manufaktúrát alkotnak, hogy javarészt választott hivatásuk jelenti mindennapi, a megélhetést is szolgáló mesterségüket, de a különböző generációk ma már más tevékenységeket is végeznek, ráadásul más-más otthonokban, műhelyekben. A közös alkotótevékenységet tekintve azonban a legfontosabb, egyben legelső állomáshely Mezőtúr, így ezzel a kiállítással a családi mestermunkák néhány hétre visszatértek a forrásvidékhez.

Angyal Kornélianeves mezőtúri iparoscsaládban – Angyal Zoltán bognármester második lányaként – született, későbbi férje, Donkó Károly pedig nagymamája második férje, Panyik Lajos jászladányi fazekasműhelyében ismerkedett meg a mesterség első fogásaival. Ezek után kerültek a mezőtúri „fazekas-iskolába”, ahol javarészt Búsi Lajos jóvoltából kitanulták a szakmát, majd néhány Jászladányban töltött munkás év után Abonyban telepedtek le. Itt alapítottak családot, rendezték be új otthonunkat és műhelyüket. Ahogy a mostani kiállítást megnyitó Kósa Klára keramikusművész, a népművészet mestere kiemelte: ettől kezdve folyamatosan gyarapodtak. Tapasztalatban, technikai tudásban, persze földi javakban és lélekszámban is. Az a világlátás – melyet, a címet is adó Cantata Profana mindig, mindannyiunknak üzen – így nem csak az ő életük kísérője, hanem ebben nevelték fel gyermekeiket, és részesítik unokáikat is. Legidősebb fiuk, Benedek – a nagyapai példát is követve – a faművességet választotta, és az iskola számára is a teljes új életet jelentette, hisz a szakmai tudás megszerzése mellett a debreceni Kós Károly Szakiskolában találkozott későbbi feleségével, a bőrműves Kóródi Annával. A következő testvér, Rebeka ugyanebben az iskolában végzett zománcművesként, később pedig művelődésszervező és néprajzos oklevelet is szerzett.

Ők négyen állították ki alkotásaikat a mezőtúri tárlaton, mely korántsem szokványos tárgybemutató. Bár látszólag mindenki a maga útját követve, más-más szakmákban dolgozik, mégis tagadhatatlan a közös eredet. Valamennyien abban a felfogásban dolgoznak, mely a funkcionalitásra, a szellemi tartalom hordozására és átadására, a teremtett világ harmóniájának követésére törekszik. Nélkülöznek minden hiábavalóságot, cifraságot, egyúttal változatos, gazdag forma- és mintavilágú, magas esztétikai igényű portékák kerülnek ki a kezeik közül. A főző- és tálalóedények, falitányérok és órák, bútorok, táskák, lószerszámok, zománcképek mellett mézesbábok, festett-batikolt textilek és vegyes technikával készült rajzok is fellelhetők a repertoárban. Így alkotnak teljességet, és adnak átfogó képet abból a sok-sok ismeretből, melyeket nap, mint nap, szavak helyett inkább a kezeik által próbálnak meg átadni mindazoknak, akikhez eljuttatják készítményeiket. Ehhez pedig ritkábban választják a kiállítási formát, sokkal jelentősebb szerep jut annak, hogy minél több mindenki otthonába, háztartásába eljussanak tárgyaik. Az pedig külön is kuriózum, hogy így, együtt mutatkoznak meg most a nagyközönség előtt. Erre az alkalomra – a családtagok és barátok együttműködéséből – megszületett egy füzet mely archív és újonnan készült fotókon keresztül igyekszik – a teljesség igénye nélkül – keresztmetszetet adni a fazekas-házaspár eddigi munkásságáról. Ők ugyanis idén éppen negyven éve művelik választott mesterségüket. A kiadványba a képek mellé három pályatárs – Kósa Klára, Horváth Ágota és Nagy-Pölös Andrea – írta meg személyes élményeit és emlékeit, egyszersmind ajánlását is, méltatva a család eddig elért eredményeit.

A kiállítás-megnyitónak sajátos hangulatot és tartalmat adott, hogy Pusztai Zsolt múzeumvezető köszöntőjét követően a zenei kíséretet is egy család – Bárdosi Ildikó és Molnár Rózsika népdalénekesek, valamint Molnár Miklós népzenész – szolgáltatta.

Kolozsvári István